Szolnok. A Kárpát-medencei magyar elektronikus könyvtárak létrehozása volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyet néhány határon túli civil szervezet és a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) kezdeményezésére rendeztek Szolnokon, a megyei könyvtárban.
Keresés
Jövendő diákoknak is
Nagymegyer. A nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Magyar Tannyelvű Gimnázium harmadik alkalommal rendez akadémiai hetet, a programsorozat részeként pedig nyílt napot. Ez utóbbi november 14-én lesz, az érdeklődők – elsősorban a jövendőbeli diákok és szüleik – 9.
Az 1956-os komáromi diákok
Magyarországon már harmadik napja lobogott a forradalom lángja. A budapesti rádió – fegyverropogással a háttérben – reggel azt jelentette, hogy a mai nap folyamán felszámolják a fegyveres ellenforradalmi bandákat.
ORVOSMETEOROLÓGIA
Enyhülnek az időjárásra érzékenyek panaszai, főként a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőknél. A mozgásszervi betegségekkel és a reumával küszködőknél is erősek maradhatnak a fájdalmak.
ELŐREJELZÉS
Többnyire derült lesz az égbolt, helyenként azonban kisebb záporokra és a hajnali órákban néhol ködre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-17, északon 11 fok körül alakul. Éjszaka 6-10 fokra süllyed a hőmérő higanyszála. Holnap változóan felhős, nyugaton pedig borult lesz az ég.
Önként adta fel magát
Brüsszel. A hágai törvényszék emberei vasárnap este őrizetbe vették Pavle Strugart, a jugoszláv hadsereg nyugalmazott tábornokát, aki önként jelentkezett, hogy tisztázza magát az ellene felhozott vádak alól.
Prodi ismét megsértődött
Brüsszel. Romani Prodi, az Európai Bizottság elnöke ezúttal Guy Verhofstadt belga kormányfőre haragudott meg, olyannnyira, hogy a múlt pénteki genti EU-csúcs záró sajtóértekezletén meg sem jelent. Állítólag azért, mert a korábbi tájékoztatón Verhofstadt szóhoz sem engedte jutni.
Seselj nem kap holland vízumot
Belgrád. Hollandia nem ad beutazási vízumot Vojiszlav Seselj szerb radikális pártelnöknek, mert veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára nézve, s erről őt magát is értesítették.
Kína: amerikai mérnök pere
Peking. George Bush amerikai elnök még ki sem húzta a lábát Kínából, amikor Pekingben megkezdődött annak a kínai származású amerikai mérnöknek a büntetőpere, akit vesztegetéssel és államtitkok megszerzésével vádolnak.
Atta kétszer volt Csehországban
Prága. A cseh biztonsági erőknek bizonyítékuk van arra, hogy Mohamed Atta – a szeptember 11-én a New York-i Világkereskedelmi Központ északi tornyába csapódó repülőgép pilótája – kétszer is járt Csehországban, bár az első alkalommal csak a prágai repülőtér tranzitvárójában.