Nagymegyer. A nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Magyar Tannyelvű Gimnázium harmadik alkalommal rendez akadémiai hetet, a programsorozat részeként pedig nyílt napot. Ez utóbbi november 14-én lesz, az érdeklődők – elsősorban a jövendőbeli diákok és szüleik – 9.
Jövendő diákoknak is
Nagymegyer. A nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Magyar Tannyelvű Gimnázium harmadik alkalommal rendez akadémiai hetet, a programsorozat részeként pedig nyílt napot. Ez utóbbi november 14-én lesz, az érdeklődők – elsősorban a jövendőbeli diákok és szüleik – 9.30-tól megnézhetik az iskolát, a szaktantermeket, betekinthetnek az órák menetébe, beszélgethetnek a diákokkal (egyebek között arról, miként érdemes készülni a felvételi vizsgákra), és megismerkedhetnek a végzősök évfolyammunkáival. A november 12. és 16. között zajló Akadémiai hét további programjai a kereskedelmi akadémia és a gimnázium jelenlegi diákjainak szólnak. 12-én felavatják az elsősöket és megválasztják a diákdirit és helyetteseit; 13-án a kereskedelmi akadémia gyakorló üzemei és a 4. évfolyam diákjai részt vesznek a gyakorló üzemek nemzetközi vásárán Pozsonyban; 15-én dohányzásmentes és drogellenes napot tartanak a középiskolában, melyen kiértékelik a diákok által készített drogellenes tematikájú posztereket, majd Emberebb emberért címmel kiállítás nyílik a kollégiumban. (as)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.