Pozsony. Kormánykörökből származó értesülések szerint a Befektetési és Fejlesztési Bank (IRB) eladásáról szóló szerződést december 7-én írják alá az új tulajdonos OTP Bankkal. A kabinet november 7-én döntött az IRB eladásáról, a magyar pénzintézet a 92,55%-os részvénycsomagért 700 millió koronát ajánlott fel.
Keresés
Slota az Alkotmánybírósághoz fordult
Pozsony. Az alkotmánybírósághoz fordul a Valódi SNS (PSNS), hogy az még a megyei választások előtt foglaljon állást a párt választásokból való kizárása ügyében. Ha ez nem történik meg, Ján Slota pártelnök szerint nemzetközi jelentőségű ballépésnek leszünk tanúi.
Három év jár fasiszta propagandáért
Pozsony. Rudolf Schuster aláírta a módosult büntető törvénykönyvet, vagyis a fasizmus népszerűsítése és pártolása ezentúl akár háromévnyi szabadságvesztéssel is járhat. Az államfő egyebek mellett a betétvédelmi és az állami vállalatokról szóló törvényt is ellátta kézjegyével, tehát azok is hatályba léphetnek. (TASR)
A koalíció támogatja a költségvetést
Pozsony. A kormánykoalíció pártjai készek támogatni a jövő évi költségvetés tervezetét, s azt is, hogy a képviselők egymilliárd korona felhasználásáról szabadon határozhassanak – derült ki a kedd esti koalíciós tanácson.
Schuster hivatala 110 milliót kaphat
Pozsony. A kért 22 helyett 7 millióval emelné az államfői hivatal jövő évi, összesen 110 milliós költségvetését a parlament alkotmányjogi bizottsága. A javaslatról a költségvetési tervezet december 5-én kezdődő parlamenti vitájában szavaznak a képviselők.
Beszámoló a korrupció elleni intézkedésekről
Pozsony. A kormány tegnap eljuttatta az Európai Bizottság és az Európa Parlament (EP) képviselőinek azt a jelentést, melyben összegzi, milyen intézkedéseket hozott az előcsatlakozási támogatások jobb felhasználása érdekében a támogatási alapok körül kirobbant botrány óta.
Vladimír Mečiart, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnökét
A szlovákiai magyarság túlnyomó része úgy tekint a HZDS-re, mint amelynek része volt az alternatív oktatás bevezetésében és a magyar pedagógusok elleni megtorlásban is.
Balesetelhárítási törvény
Pozsony. A kabinet tegnap elfogadta az ipari balesetek megelőzéséről szóló törvényjavaslatot. Ennek célja beépíteni a szlovák jogrendbe az EU Seveso II. elnevezésű irányelvét, illetve intézkedéscsomagját.
Kiiktatják Cuper ötleteit
Pozsony. A kormány tegnap egyhangúlag elfogadta a megyetörvény módosítójavaslatát, ennek értelmében a megszavazott jogszabályból kimarad az ún. Cuper-féle paragrafusok. Ezek kiiktatásáról következő ülésén dönt a parlament.
Tarsolyában brüsszeli tapasztalatok
Berényi József, a pozsonyi kormányhivatal regionális fejlesztések főosztályának vezetője hosszú hónapokat töltött Brüsszelben, ahol közvetlenül tanulmányozhatta a nyugat-európai önkormányzatok tevékenységét. Most az MKP galántai jelöltje a jövő hét végi megyei önkormányzati választásokon.