Dusanbe. Az ENSZ sürgős élelmiszersegélyt kért Tádzsikisztán számára, ahol egymillió embert fenyeget éhínség a két éve tartó szárazság miatt. A Világélelmezési Program (WFP) közleményében kiemelte, miközben a világ figyelme Afganisztánra összpontosul, addig a szomszédos Tádzsikisztán súlyos éhínség előtt áll.
Keresés
Szabadon engedték az újságírót
Párizs. A francia külügyminisztérium közlése szerint pakisztáni fogva tartói szabadon engedték Aziz Zémouri francia-algériai újságírót, a Figaro-Magazine munkatársát, akit a tálibok egy héttel ezelőtt ejtettek foglyul Afganisztánban, majd átadtak egy pakisztáni törzsnek.
Tiltakozik a nemzetközi szövetség
Brüsszel. A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) elítélte, hogy a svájci és a belga hatóságok megakadályozták hivatása gyakorlásában a katari al-Dzsazíra műholdas hírtelevízió egyik munkatársát.
Helsinkibe utazott volna az egyik géprabló
Helsinki. A Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba másodiknak becsapódott utasszállító egyik légi kalóza tavaly Finnországba akart utazni turistaként, a finn elhárítás azonban gyanúsnak találta, és nem kapott beutazási engedélyt.
Talán Magyarországon
Budapest. II. János Pál pápa és II. Alekszij orosz pátriárka is úgy gondolja, ha találkozójuk létrejön, arra Magyarország a legalkalmasabb helyszín.
Zeman megfontolja
Prága. Miloš Zeman kormányfő beismerte: az Egyesült Államok ismét azt javasolta Csehországnak, hogy légierejét amerikai F–16-os vadászgépek megvásárlásával korszerűsítse.
Befejeződik a vizsgálat
Moszkva. Minden eddig napvilágra került bizonyítékot átadott az ukrán félnek tegnap a szeptember 4-én a Fekete-tengerbe zuhant orosz TU-154-es repülőgép katasztrófájának körülményeit vizsgáló bizottság.
Téma: a státustörvény
Budapest. A IV. Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) kétnapos tanácskozása október 25-én kezdődik Budapesten.
Saron szerint Osló halott
Jeruzsálem. A zsidó telepesek legfontosabb szervezete tiltakozó megmozdulást szervez Ariel Saron izraeli kormányfő ellen a palesztinoknak tett engedményei miatt, miközben Saron holtnak nyilvánította a palesztin autonómiáról kötött oslói megállapodást.