Pozsony. Sándor nem kapott kollégiumot az idén, mert állandó lakhelye „túl közel”, 128 km-re van Pozsonytól. „Igazságtalannak tartom, hogy kilométerek szerint osszák szét a szobákat.
Keresés
Jut munka a képzett asszisztenseknek
Csölösztő. Elérte rövid távú célját a Márai Sándor Alapítvány által szervezett romaasszisztens-képző program, mert a nemrég végzett negyvenegy résztvevőnek sikerül megfelelő állást biztosítani – mondta Hunčík Péter, az alapítvány igazgatója.
Gondok vannak a közbeszerzéssel
Pozsony. A számvevőszék (NKÚ) legújabb jelentése a védelmi minisztérium hatáskörébe tartozó intézményeknél, a vámőrségnél és az adóhivataloknál feltárt hiányosságokról ad számot. A Nová Poliankán és Tatranské Zrubyn található katonai szanatóriumokban elsősorban a közbeszerzéssel vannak problémák.
Nem etnikai kérdés a víz
Pozsony. Ünnepi nap a mai, ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphattunk volna – mondta tegnapi sajtóértekezletén Miklós László környezetvédelmi miniszter. Az öröm oka, hogy tegnap Brüsszelben lezárták az uniós csatlakozási tárgyalások környezetvédelmi fejezetét.
Az USA felmondja a rakétavédelmi rendszerek kiépítését tilalmazó szerződést
Név nélkül nyilatkozó amerikai kormányzati illetékesek egybehangzó közlése szerint George Bush elnök csütörtökön fogja bejelenteni, hogy az Egyesült Államok felmondja az átfogó rakétavédelmi rendszerek kiépítését tilalmazó, Moszkvával 1972-ben megkötött ABM-szerződést.
Korábbi fehér házi közlés
Szlovákia elégedetlen a kedvezménytörvény szövegével
A szlovák törvényhozás mégis tárgyalni fog a magyar kedvezménytörvényről, egyszersmind határozatot is hoz a jogszabállyal kapcsolatosban, mert Pozsony továbbra sincs megelégedve Budapest eddigi engedményeivel - jelezte ma Jaroslav Chlebo szlovák külügyi államtitkár.
Minden szavazat kell
Rimaszombat/Losonc. Mikuláš Dzurinda kormányfő és Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke kíséretében tegnap nyílt fórumon vett részt Jozef Mikuš, az SDKÚ, SDK, KDH és az ANO megyeielnök-jelöltje. Bugár Béla bevezetőjében hangsúlyozta, az MKP is támogatja a jelöltet a szombati választásokon.
Valószínűleg szerdán közzéteszik a bin Laden bűnösségét bizonyító videofelvételt
Amerikai kormányzati illetékesek szerint valószínűleg szerdán közzéteszik azt a nemrégiben megszerzett videofelvételt, amelyen Oszama bin Laden terroristavezér elégedetten beszél arról, mennyire meglepően súlyos károkat okoztak szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadások.
Milosevic abszurdnak tartja a népirtás vádját
Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök kedden Hágában abszurdnak nevezte a népirtás vádját, amelyet ismertettek vele a hágai Nemzetközi Törvényszéken. Milosevicet egyebek között az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején elkövetett népirtással is vádolják.
NÁRODNÁ OBRODA
Lehet, hogy a kormányfő gerjesztette a PHARE-támogatásokkal való visszaélés ügyét botránnyá – írja a lap jegyzetírója Quo vadis, elnök úr c. cikkében. Dzurinda talán így akarta megerősíteni meggyengült pozícióját és megszabadulni a kormány integrációs miniszterelnök-helyettesétől.