Pozsony. Példaértékű lehet a kormány döntése, ha holnap úgy dönt: 980 millió koronáért megvásárolja a Kassa tulajdonában lévő erdőket, hogy segítsen a városnak kölcsönei törlesztésében – véli Peter Osuský.
Keresés
Díszkatonák fapuskávalés tölt ény nélkül
Pozsony. Emléklapot kapott az államfőtől a díszőrség hat legjobb katonája. Velük együtt az alakulat negyvenegy katonája szerel le december 27-én. A távozó katonák szolgálatuk alatt 118 rendezvényen vettek részt.
Weiser délen is segítene
Pozsony. Tegnap délnyugat-szlovákiai körútra indult, és több polgármesterrel találkozott Ronald Weiser, az Egyesült Államok nemrég kinevezett szlovákiai nagykövete.
Még közelebb a NATO-hoz
Pozsony. Sikeres évet zár a védelmi tárca: 2001-ben teljesítettük az alapfeladatokat a kiképzés, a korszerűsítés és a haderőreform terén – értékelte Jozef Stank védelmi miniszter a tárca élén eltöltött közel egy évét. „A meghatározó területeken közelebb kerültünk az Észak-atlanti Szövetséghez” – hangsúlyozta.
Négy új szerződés
Pozsony. Egy évvel ezelőtt hagyta jóvá a szlovák parlament a vatikáni alapszerződést. Folytatásaként a lelkiismereti és oktatásügyi kérdések, az egyház finanszírozása, illetve a hadseregben való pasztoráció terén Szlovákia a közeljövőben egy-egy kétoldalú szerződést ír alá.
Šuran lehet Jurkemik segítője
Pozsony. Ladislav Jurkemik, a szlovák labdarúgó-válogatott új edzője az egyik tévének adott nyilatkozatában elmondta: nem kizárt, hogy Jozef Šuran lesz a segítője. „A Púchov edzője kiváló szakember, ezt bizonyítják csapata eredményei is.
BAJNOKI PONTOKÉRT
KÉZILABDA
Női Extraliga. A 14. forduló mérkőzéseivel befejeződött az alapszakasz, eldőlt, hogy melyik nyolc csapat jut a negyeddöntőbe. A vágsellyeiek és a Chirana Bratislava már a szombati forduló előtt biztosította részvételét a nyolc között.
Felcsillantották előtte az Anderlechtet
Ha a prágai Bohemianst is szuperligás labdarúgócsapatnak vesszük (miért is ne?), a 23 éves Rák Róbert megszerezte első szuperligás gólját: a pozsonyi teremtornán az ő találatával egyenlítettek a rózsahegyiek 0:3-ról 3:3-ra, hogy aztán 5:4-re nyerjenek.
Ivan Bátory davosi bravúrja
Pozsony. A hétvégén nagyüzem volt a havas, jeges pályákon, a téli sportokban rengeteg Világ Kupa-viadalt rendeztek. Kitett magáért a szlovák Ivan Bátory, aki a Davosban rendezett 15 km-es sífutásban a harmadik helyen végzett.
Dubnicai győzelem
Pozsony/Trencsén. Tegnap este a pozsonyi pasienkyi sportcsarnokban a fináléval befejeződött a Szlovák Labdarúgó Szövetség által rendezett teremtorna. A győzelmet a Dubnica szerezte meg, miután a döntőben 5:2-re nyert az Inter ellen.