Az olasz többségi tulajdonú KOSIT cég ura a hóhelyzetnek. Tájékoztatásuk szerint eddig nem okozott számukra gondot a hóeltakarítás, jól felkészültek a télre.
Keresés
Angolul tanuló falvak
Idén immár negyedik alakalommal kapcsolódhatnak be a szlovákiai, zömében magyarok lakta községek a Learning Enterprise Alapítvány által támogatott, Angolul tanuló falvak elnevezésű programba.
Hetente elviszik a szemetet
„A városban január elsejétől a helyi ROZEKO közterület-fenntartó vállalat a családi házak portáiról is heti rendszerességgel fogja elszállítani a szemetet” – tudtuk meg a cég vezetőjétől. Az intézkedést a most érvénybe lépett hulladékgazdálkodásról szóló törvény teszi szükségessé.
Rozsnyó újabb külföldi hitelt vesz fel
Újabb milliókkal emelte a város képviselő-testülete a befejezés előtt álló kultúrház építési költségeit. A decemberi önkormányzati ülésen született döntés szerint az épületre 47,8 millió koronát költ a város.
Duplájára emelték a büdzsét
Vágsellye idei költségvetéséből több pénz jut lakásépítésre, mint tavaly. A szennyvízcsatorna-építés befejezését, nagyszabású lakásépítést és a város stratégiai fejlesztési programjának elkészítését tartja az idei év legfontosabb feladatainak a város polgármestere.
NAPTÁR
Január 4
EGY GONDOLAT
Bajos ott lopni, hol a gazda maga is tolvaj.
Régi magyar mondásNÉVNAP
Titusz és Leona
A Titusz latin eredetű, s két jelentést is hordozott: mezei galamb és tisztelt. A Leona a görögből származik, majd a latin terjesztette el, s bár női név, jelentése oroszlán.
Farkasházy helyett Sinkó
Budapest. Sinkó Péter a Rádiókabaré új szerkesztőségvezetője. Elődje, Farkasházy Tivadar lemondott a posztról. Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke elmondta: Farkasházy Tivadar felajánlotta, lemond a Rádiókabaré szerkesztőségvezetői munkaköréről, amit ő tudomásul vett és elfogadott.
Csak a sör hiányzott
London. Sörszomja idő előtt a felszínre űzte „karácsonybiztos” bunkeréből azt a brit férfit, aki a föld alá bújt, hogy megússza az ünnepekkel járó kellemetlenségeket. A 30 éves Colin Wood eredetileg két hétre bérelte ki a London közelében lévő atombiztos bunkert, és 300 fontot fizetett érte.
Tévébemondók ruha nélkül
Ugyanúgy kezdődik, mint minden más híradó. Kék háttér előtt a bemondó a híreket kezdi olvasni, néhány perc elteltével azonban már csupaszon ám ugyanolyan pléhpofával fejezi be mondandóját.
Kezdetben, két évvel ezelőtt Victoria Sinclair még egyedül volt a NakedNews.
HALLOTTA MÁR?
Halálos erejű pofonokat adott kártyapartnerének december 6-án egy újszilvási férfi. A nagy erejű ember kártyázás közben bedühödött, és többször arcul csapta barátját, aki ennek következtében azonnal meghalt.