Nyitra. Az Andrej Bagar Színház januári műsorának nézőcsalogató darabja továbbra is a Zorba, a görög című látványos, nagyszabású musical lesz, amelyet Jozef Bednárik állított színpadra.
Keresés
Meghosszabbították a leadás határidejét
Budapest. A második alkalommal meghirdetett Arany Titán Díjra eddig háromezer jelölés érkezett, s az élénk érdeklődés miatt január 10-ig meghosszabbították a szavazatok leadási határidejét.
Hetven éve született Umberto Eco
Hetven éve, 1932. január 5-én született Alessandriában Umberto Eco olasz író, esztéta, irodalomtörténész, a huszadik századi modern olasz irodalom egyik nagy alakja.
A filozófia iránti vonzódása a torinói egyetemre vitte, ahol 1954-ben, mindössze huszonkét évesen doktorált.
Filmes virágcsokor balladákból
A cseh F. A. Brabec operatőrként számtalan díjat kapott már rangos fesztiválokon. 1989-ben Irena Pavlásková rendezésében, a Szolgaidőben dolgozott először operatőrként – a filmre a cannes-i fesztiválon is felfigyeltek, de az igazi sikert Montrealban aratta, ahol megkapta a zsűri különdíját.
Kevesebb menekült Belgiumban
Brüsszel. Csaknem a felére csökkent a tavaly Belgiumban politikai menekültstátust kérők száma 2000-hez viszonyítva. Tavalyelőtt 42 691 kérelmet regisztráltak, 2001-ben „csak” 24 549-et, ebből 898 szlovák állampolgároktól érkezett.
Amerikai rakéták Dél-Koreának
Szöul. Dél-Korea olyan korszerűsített, harcászati rakéták kilövésre alkalmas rendszert vásárol az USA-tól, amely 300 kilométeres hatótávolságával lehetővé teszi lövedékek célba juttatását Észak-Korea kulcsfontosságú területein. (MTI)
Nők télapós merénylete
Moszkva. Két ember sebesült meg tegnap az oroszországi Vlagyivosztokban, amikor két – Télapónak, illetve segítőjének, Hópelyhecskének (Sznyegurocska) öltözött – nő bombamerényletet követett el egy helyi olajvállalkozás irodája ellen. (MTI)
Politikai harc Oroszországban
Moszkva. Komoly politikai vitákat váltott ki Oroszországban, hogy csütörtökön este lemondott Nyikolaj Akszjonyenko orosz vasútügyi miniszter, aki ellen hanyag kezelés és más hivatali visszaélések gyanújával indult eljárás a közelmúltban.
Vaklárma a kongresszusban
Washington. Az amerikai kongresszusban csütörtökön ismét kísértett az anthrax-rémület, de a fenyegetés ezúttal alaptalannak bizonyult. Tom Daschle demokrata szenátor irodájában a nap folyamán felbontottak egy levelet, amely fenyegető tartalmú szöveget tartalmazott, és por hullott ki a borítékból.
Pokolgépes robbantások
London. Pokolgép oltotta ki egy protestáns férfi életét az észak-írországi Londonderry megyében lévő Coleraine-ben a tegnapra virradó éjszaka. A tűzszerészek a körzetben egy másik robbanószerkezetet is találtak, amelyet sikerült hatástalanítaniuk.