Komárom. Tegnap ünnepélyes külsőségek között adták át rendeltetésének Szlovákia legattraktívabb SEAT-márkaszalonját Komáromban. A több mint ezer m2 alapterületű SEAT Small Centrumban az autószalonon kívül márkaszerviz, illetve angol mintára létrehozott gyorsbüfé is működik majd.
Keresés
Hat polgármesterjelölt
Komárom. A decemberi helyhatósági választásokon hat jelölt indul a polgármesteri funkció elnyeréséért a városban: Bastrnák Tibort az MKP indítja, Benyó Zoltán, Keszegh Margit és Mayer Tibor függetlenként indul csakúgy, mint Pásztor István, aki 1988 óta a város polgármestere.
Kis község, nagy pénz
Hubó. Négy év alatt több mint 8 millió koronás támogatást sikerült szereznie az alig 153 lakosú nagyrőcei járásbeli falu polgármesterének, Szűcs Miklósnak. Ez átlagosan 58 ezer koronányi pályázati támogatást jelent polgáronként.
Egyszerűbb az igénylés
Komárom. A Szövetség a Közös Célokért komáromi területi irodájához az elmúlt hét végéig 7432 magyarigazolvány-kérelmet nyújtottak be, 29-en kértek hozzátartozói, 151-en pedagógus és 193-an diákigazolványt – tudtuk meg Petheő Attilától, az iroda munkatársától.
Nemzetközivé válnak a Fábry Napok
Kassa. Október 24-27 között rendezik meg Kassán a 32. Fábry Napokat, a négy nap fő téma idén a Kárpát-medencei magyar kulturális szervezetek jelene és jövője. A vendégek Kárpátaljáról, Horvátországból, Magyarországról, Erdélyből Szlovéniából és a Vajdaságból érkeznek.
Lakások épülnek a sportcsarnokban
Zsigárd. Huszonnégy helyett 28 bérlakás épül a sportcsarnoknak tervezett épületben. A falu közepén még 1988-ban kezdték meg egy hatalmas sportcsarnok építését, amely messze felülmúlta volna az 1600 lakosú község igényeit.
Csak ép környezetben épülhet ép társadalom
Komárom. A tavalyi tanévben nagy sikerrel zajló „A tolerancia éve” elnevezésű oktató-nevelőprogram az idén „Sokszínű természet – sokszínű társadalom” néven folytatódik a Selye János Gimnáziumban.
Egyszeri és folyamatos
Pozsony. A gyermekgondozási segélyről lapunk keddi számában megjelent összeállítás kapcsán több kérdés is érkezett szerkesztőségünkbe, ezért szükségesnek tartjuk viszszatérni az ott leírtakra.
Gyakori a tettlegesség
Pozsony. A homoszexuálisok és a leszbikusok 26 százaléka tapasztalt munkahelyi zaklatást, és a hátrányos megkülönböztetéstől való félelmében mintegy 55 százalékuk titkolja szexuális beállítottságát munkaadója előtt, derül ki egy idén végzett felmérés eredményeiből.
Per Krajči sofőrje ellen
Pozsony. A negyedik pozsonyi járásbíróságon tegnap per indult Gustáv Krajči volt sofőrje, Jozef T. ellen, de két tanú távolmaradása miatt máris elnapolták a tárgyalást. A megvesztegetési ügyben Krajči csak tanú, mert az előző parlament nem függesztette fel mentelmi jogát. Jozef T.