Papa Roach felől érkező hírek már év eleje óta másról sem szólnak, minthogy nagy dobás van készülőben, valószínűleg az idei év legnagyobb sikere a banda nevéhez fűződik majd.
Keresés
Evezősök, figyelem!
Csak, hogy tudjátok: 2002-ben is lesz „Tsolnaktúra“, sőt az eddigieken felbuzdulva az idén két alkalommal is. A két időpont a következő: 2002. július 30-tól augusztus 4-ig és augusztus 13-tól augusztus 18-ig. A túra úgy indul, hogy július 30-án (ill.
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
„Betegséget úgy lehet
a legkönnyebben kapni, hogy csekkfüzettel a táskádban
elmégy egy orvoshoz.”
Vivien Leigh
NÉVNAP
Erik
Germán eredetű, jelentése: tekintélyes, nagyra becsült. Ma Aladár, Teréz és Zsóka, valamint Ivan nevű ismerőseinket is köszöntsük.
HALLOTTA MÁR?
A belgrádi rendőrség Európa legnagyobb illegális CD-gyárára bukkant a jugoszláv fővárosban. Az üzemre a Jugoexport külkereskedelmi vállalat egyik raktárában találtak rá, a helyiséget két cég bérelte.
Stohl András balesete
Budapest. Balesetet szenvedett Stohl András, az RTL Klub műsorvezetője. A színész Gödöllő közelében borult fel autójával, mellkasi és fejsérüléseket szenvedett, de tegnapra állapota stabilizálódott.
Nemi erőszak „bírói” ítéletre
Lahore. Négy férfi megerőszakolt egy 18 éves lányt a pakisztáni Mervalában, a falusi bíróság ítélete nyomán. A lány megbecstelenítése így „legális” volt – legalábbis a törzsi szokások alapján –, hiszen a falu tanácsa határozott erről.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: 40 nap és 40 éjszaka (amerikai) 16, 18, 20.30 HVIEZDA – KERTMOZI: Álmok útján (amerikai) 21.15 OBZOR: Kate és Leopold (amerikai) 18, 20.30 MLADOSŤ: A harcos és a hercegnő (német) 15, 17.30, 20 TATRA: Gosford Park (amerikai-angol) 17.30, 20 ISTROPOLIS: Az időgép (amerikai) 18, 20.
Az oktatásügyi reform okozta gondokról
Dunaszerdahely. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége és a nyári egyetem szervezőbizottsága által a polgármesterek számára meghirdetett találkozóra a tervek szerint a Dunaszerdahelyi Nyári Egyetem kiegészítő programjaként kerül sor július 10-én a helyi Iskola utcai alapiskolában.
Mátyás és Beatrix legkedvesebb könyvei
Budapest. Új kiállítás nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban, mely Hunyadi Mátyás egykori, budai könyvtárának megmaradt anyagából mutat be válogatást.
Botránygyanús meglepetés-zenekar
Kik ezek az emberek? Vajon be kell-e még őket mutatni ebben a régióban? Sziget-lakóknak felesleges, a robbanékony britek visszajáró vendégei a grandiózus óbudai fesztiválnak, sőt kis hazánkban is megfordultak már.