Zselíz. Január elsejétől ötezer munkanélkülinek kell majd kéthetente jelentkeznie a körzeti munkaügyi hivatalban, ami napi lebontásban körülbelül 500 ügyfelet jelent.
Keresés
Az európai normáknak megfelelő hivatalt szeretnének kialakítani
Komárom/Ógyalla/Gúta. Komáromban és Ógyallán őrségváltás történt, a polgármesteri posztot Bastrnák Tibor, illetve Basternák László vette át, míg Gútán Árgyusi Imre továbbra is hivatalában maradt.
Nem kérnek az új jogkörökből
Losonc. A Losonci járásban hat község visszautasította a szociális gondozói szolgálattal járó feladatok ellátását.
Országszerte lelassult a forgalom
Pozsony/Kassa/Komárom. A tegnap reggelre lehullott néhány centiméteres hóréteg országszerte lényegesen lelassította a közúti forgalmat. A fővárosi közlekedést azonban sem nagyobb forgalmi dugók, sem komolyabb közlekedési balesetek nem bonyolították.
Slota és Malíková is háttérbe vonul
Pozsony. Ha a két nemzeti párt egyesül, azok jelenlegi vezetői nem indulnak a pártelnöki posztért. Anna Malíková az SNS következő küldöttgyűlésén lemond pártelnöki tisztségéről; elhatározását hivatalosan a párt Központi Tanácsának szombati ülésén jelenti be.
Javult a fegyelem
Pozsony. A HZDS a legfegyelmezetlenebb parlamenti párt, az összes eddigi parlamenti szavazási lehetőség 32,1 százalékát szalasztotta el – derül ki a Polgári Szem (Občianske oko) elemzéséből.
Utaztatják z ellenzéket?
Pozsony. A parlament vezetése készakarva küld főként ellenzéki képviselőket külföldi utakra, hogy a fontos szavazásokkor biztosítani tudja a koalíciós többséget – állítja Róbert Kaliňák, a Smer képviselője.
Görföl Jenő: mindkét pályázat jó
Pozsony. „A tévétanács pénteken valószínűleg javasolni fogja az egyik tévéelnök-jelölt megválasztását a parlamentnek, vagy mindkét nevet a törvényhozás elé terjeszti és a képviselőkre bízza a döntést” – nyilatkozta lapunknak Görföl Jenő.
Čarnogurský aláírásokat gyűjt a NATO ellen
Pozsony. Polgári kezdeményezés alakult a népszavazást kiírására Szlovákia NATO-tagsága kérdésében. A „Döntsön a lakosság” címmel tegnap közzétett és 38 ismert személyiség által aláírt felhívás szerint társadalmi vitát kell kezdeni NATO-tagságunk fontosságáról, melyet népszavazás zárna.
Tardoskedd várta a hatásköröket
A több mint 5000 lakosú Tardoskedd az Érsekújvári járás második legnagyobb községe. Az év végi helyhatósági választásokon az itt élők, immár második alkalommal, Bara Mihálynak szavaztak bizalmat. Eredetileg öten pályázták meg a polgármesteri széket, négy független jelölt, illetve az MKP jelöltje, aki végül visszalépett.