Pozsony. Ha a két nemzeti párt egyesül, azok jelenlegi vezetői nem indulnak a pártelnöki posztért. Anna Malíková az SNS következő küldöttgyűlésén lemond pártelnöki tisztségéről; elhatározását hivatalosan a párt Központi Tanácsának szombati ülésén jelenti be.
Slota és Malíková is háttérbe vonul
Pozsony. Ha a két nemzeti párt egyesül, azok jelenlegi vezetői nem indulnak a pártelnöki posztért. Anna Malíková az SNS következő küldöttgyűlésén lemond pártelnöki tisztségéről; elhatározását hivatalosan a párt Központi Tanácsának szombati ülésén jelenti be. Egyben ismerteti a PSNS-elnök Ján Slota kérését is, hogy az SNS is Slo-táékkal egy napon, március 8-án tartsa a közgyűlését. A két kongresszus a két párt egyesülését is kimondaná. Slota nem zárja ki, hogy maga is bemutatja a saját elnökjelöltjét, Malíková azonban – közeli munkatársa, Ján Bukai szerint – nem él ilyen lehetőséggel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.