Pozsony/Kassa/Komárom. A tegnap reggelre lehullott néhány centiméteres hóréteg országszerte lényegesen lelassította a közúti forgalmat. A fővárosi közlekedést azonban sem nagyobb forgalmi dugók, sem komolyabb közlekedési balesetek nem bonyolították.
Országszerte lelassult a forgalom
A Komáromi járás 560 kilométernyi első-, másod- és harmadrendű útjait tíz szóróautóval többször is megszórták, délután hóekéket is bevetettek. Az autópályák járhatóak voltak, noha szinte mindenütt 1-2 centiméteres hóréteg borította az úttestet. Az északi és keleti szakaszokon az erős szél miatt hóátfúvások alakultak ki.
A nagy mennyiségű hó nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosok életét is megkeseríti. Kassán a jeges járdák fokozott veszélyt jelentenek a járókelőkre nézve. A mögöttünk álló hosszú hétvégén volt nap, amikor hat óra leforgása alatt harminc lábszár- és bokatöréses sérültet kezeltek a kassai egyetemi kórházban. Nem volt ritka a nyílt törés és a tíz héten túl gyó-gyuló törés sem, a zúzódások között is akadtak súlyosabb esetek. A baleseti sebészet ügyeletes orvosa, Jozef Kubašovsky lapunknak elmondta, hogy az elmúlt napokban érkeztek hozzájuk betegek régebbi, szilveszteri sérülésekkel is, ezek többsége ínhúzódás és bokaficam volt. A helyenként két centis jégpáncélra tegnap friss hó hullott, így még nehezebbé vált a gyalogos közlekedés. Főleg a központtól távolabbi lakótelepeken fontos a fokozott óvatosság, mivel itt ritkábban fordulnak meg a hóekék. A közterület-fenntartó vállalatnál megtudtuk, hogy munkagépeik nem járnak minden városrészbe, mivel a kisebb kerületek önerőből végzik a téli útkarbantartást. Külön megrendelésre, illetve veszélyhelyzetben természetesen készek segíteni, ám a jelenlegi helyzetet nem tartják fenyegetőnek. A parkok sétányairól telente senki sem takarítja el a havat, csak a járókelők által kitaposott ösvények használhatóak. A találékony kassai nyugdíjasok a régi, békebeli módszereket alkalmazzák testi épségük megóvása érdekében. Többen szőnyegszegély-ragasztót helyeznek cipőjük talpára, vagy ócska zoknit húznak a csizmára. „Kis távolságokon ez is megvéd az eséstől, és én telente csak a szemközti boltba merek eltotyogni” – mondja egy hetvenhat éves hölgy, aki már kétszer szenvedett sérülést esés következtében. (juk, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.