Winnipeg. Akár féléves meteorológiai előrejelzésre is képes néhány kanadai farmer, s csupán sertésepékre van szükségük. Gus Wickstrom szerint prognózisa 100 százalékos pontosságú. Viszont csupán egy 300 kilométeres sugarú kör(zet)re áll, Wickstrom esetében Saskatchewan délnyugati területére.
Keresés
Kölcsönzött báli ruhák
Pozsony. Még el sem kezdődött a báli idény, az egyik legnevesebb pozsonyi báliruha-kölcsönzőben máris hetente több tucat toalettet vesznek kölcsön alkalmanként 2-4 ezer koronáért. Az érdeklődők közt sok az ismert személyiség, sőt, néhány hölgy egyszerre több ruhát is elvisz, hogy bálról bálra mást ölthessen magára.
Magyarországi nyulakat telepítenek Csehországba
Prága. Ma engedik szabadon Közép-Csehországban azt a több száz vadnyulat, amelyet Magyarországról importált a cseh vadászszövetség. A mintegy hatmillió cseh korona értékű állatszállítmány behozatala azért vált szükségessé, mert 2002 nyarán az árvíz sújtotta Közép-Csehországban a vadállomány jelentős része elpusztult.
Berényi József külügyi államtitkárt
A szlovák államfő által folytatott kínai tárgyalásokon valamilyen szinten felmerült-e az emberi jogok kérdése?
Ennek a köztársasági elnöki szintű látogatásnak az az elsődleges célja, hogy a gazdasági fellendülést mutató, 1,2 milliárd lakosú Kínában megtalálja Szlovákia lehetőségeit.
Černák nem menekül?
Pozsony. Ha az illetékes poprádi nyomozó Mikuláš Černákot ismét meggyanúsítja garázdasággal, az illetékes ügyésznek egyet kell értenie a büntetőjogi eljárással.
Drága a diákélet Szlovákiában
Pozsony. A hivatalos felmérések szerint az egyetemisták – ha állandó lakhelyükön található felsőoktatási intézményt látogatnak – havi tanulmányi költségei átlagosan mintegy 3000 koronát tesznek ki. A lakóhelyükön kívül felsőfokú tanulmányokat folytatóknak 1000 koronával magasabbak a költségeik.
Kohári: Szlovákián a sor
Budapest. A szlovák külügyi tárca egyelőre nem kapott hivatalos ajánlatot a magyar diplomáciától, hogy a két ország külügyminisztere tárgyaljon a kedvezménytörvény tervezett módosításáról. Ezt tegnap Boris Gandel külügyi szóvivő erősítette meg.
Gútort elzárta a külvilágtól a sok hó
Dunaszerdahely/Rozsnyó. Teljesen elzárta a külvilágtól a lehullott hó tegnap reggelre a Szenci járásban levő Gútort. A kis települést Somorjával összekötő út azért volt járhatatlan, mert egy hóekét baleset ért, és nem tudta folytatni a tisztítást. Háromnegyed kilencre a járművet sikerült kivontatni az árokból.
Légibaleset az USA-ban
Charlotte. Az észak-karolinai Charlotte-ban felszállás után kigyulladt és lezuhant egy ingázókat szállító repülőgép, fedélzetén 19 utassal és kétfőnyi személyzettel. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. A gép a felszállás után nem tudta tartani a magasságát, ezért azonnal visszafordult.
Nincs több elbocsátás
Komárom/Pozsony. „Mára az Eximbank által támasztott valamennyi feltételt teljesítettük. Ezért úgy vélem, hogy két héten belül megkezdhetjük a merítését annak az egymilliárd korona nagyságrendű hitelnek, amelynek 30 százalékára még tavaly szeptemberben állami garanciát hagyott jóvá a kormány” – nyilatkozta lapunknak Jaroslav Papp, a komáromi hajógyár vezérigazgatója.