A kormányfő békülékeny hangnem érkezett az illetékes bizottság ülésére, az indulatok azonban gyorsan elszabadultak
Még a kormánynak sincsenek információi Fico moszkvai útjáról, a parlamenti „grillezése” éles szóváltásba torkollt
A kormányfő, Robert Fico (Smer) szerint oroszországi látogatása teljesen átlátható volt, ezt pedig a tárgyaláson készült „szép fotók” is igazolják. A moszkvai vizitről azonban még a kormányhivatalnak sincsenek hírei, így a parlament európai ügyekért felelős bizottságán volt a világ szeme, hogy új információkat szerezzenek. Fico pedig el is árult néhány apróságot.
Robert Fico 90 percet áldozott fel az elmondása szerint rendkívül „sűrű napjából” arra, hogy megjelenjen a parlament európai ügyekért felelős bizottsága előtt, és választ adjon azokra, a moszkvai útjával kapcsolatos kérdésekre, amik nem csak az ellenzéket, de az ország lakosait is foglalkoztatják.
Békülékeny hangnem
A miniszterelnök már a csütörtöki brüsszeli látogatása alkalmával megjegyezte, hogy másnap kellemetlen pillanatok, forró hangulat és igazi „grillezés” vár rá a parlamentben. Hangneme azonban péntekre jóval békülékenyebbre váltott.
Szabad akaratomból jelentem meg, hogy egy, az ország számára kiemelkedően fontos témáról beszéljünk. Nem egy kihallgatáson vagyok
– kezdte Robert Fico, aki rögtön jelezte, itt az ideje, hogy ismét megnyissák az ukrán gáztranzit leállításának ügyét, valamint az ebből fakadó anyagi veszteségek kérdését.
A kormányfő elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint moszkvai látogatását titokban készítették elő, és teljesen átláthatatlan volt. Fico szerint egyáltalán nincs titkolnivalója, ezt pedig a vizit alkalmával készült „szép fotók” is igazolják. A Denník N-hez azonban eljutott a kormányhivatal tájékoztatása, amelyben egyértelműen elismerik, hogy nem rendelkeznek konkrét információkkal a miniszterelnök moszkvai látogatásával kapcsolatban, ezt pedig azzal indokolják, hogy nem szolgálati, hanem privát útról volt szó.
Fico azt is megjegyezte, az utazás előtt egyeztetett az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel, aki „tiszteletben tartotta a szlovák miniszterelnök döntését, mivel semmilyen rendelkezés vagy szankció nem tiltja, hogy az európai vezetők Oroszországba menjenek”.
Feltételeztem, hogy a mai véleménycsere arról szól majd, hogy azt forszírozzák, miért teszek olyan lépéseket, amellyel önök szerint változást eszközölünk az ország külpolitikai irányultságában
– fordult Fico az ellenzékhez, majd megjegyezte, hogy ezekkel a vádakkal csak farkast kiáltanak, mivel kabinetje az Európai Unióban, valamint a NATO-ban látja az ország jövőjét. Ennek ellenére leszögezte, a továbbiakban is „szuverén politikát” kíván folytatni. Emiatt üdvözölte, hogy a koalíció néhány képviselője követi a példáját, és a hét végén Moszkvába utaznak.
Sorjázó támadások
A kormányfő békülékeny hangneme gyorsan tovaszállt, az ellenzéket többek között félelemkeltéssel vádolta.
„Ha meghívnánk Vlagyimir Putyint Szlovákiába egy békecsúcsra, akkor azért dolgoznának, hogy eleget tegyünk a nemzetközi elfogatóparancsnak? – szegezte neki a kérdést Fico a Progresszív Szlovákia elnökének, Michal Šimečkának, aki szerinte kettős mércét alkalmaz, mert Lengyelországra egyáltalán nem próbálnak nyomást gyakorolni, hogy tartóztassák le a Varsóba készülő izraeli miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut, aki ellen szintén elfogatóparancs van érvényben.
Robert Fico ezúttal is készült néhány általa igencsak kedvelt szólással és közmondással. Állítása szerint az ellenzék még azt az íratlan szabályt sem tartaná tiszteletben, hogy halottról jót vagy semmit.
Még a síromat is leköpnék
– jelentette ki Fico, akit a bizottság több koalíciós képviselője is a védelmébe vett. A kormánypártok politikusainak időhúzása révén az ellenzék gyakorlatilag alig jutott szóhoz.
Emelkedő hangulat
A kormányfő megismételte a korábban többször nyíltan vállalt nézeteit a gáztranzit leállítása kapcsán. Ismét az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt támadta, és kijelentette, nem hajlandó elállni a belengetett szankciók bevezetésétől. A szlovákiai villamosenergia-hálózatot felügyelő állami vállalat, a SEPS korábban jelezte, ők Fico szankciói ellenére sem kívánják megszegni az Ukrajnával kötött megállapodást, és leállítani az áramexportot. Robert Fico azonban kijelentette, akár a saját kormányát is kész megkerülni, hogy a pénzügyminisztérium irányítása alá tartozó cég ne bojkottálja a terveit.
Azt gondolják, hogy nincs jobb dolgom, mint röpködni a világban, és gázt intézni?
– tette fel a költői kérdést Fico, aki elmondása szerint szívesebben foglalkozott volna belpolitikai kérdésekkel. Arra azonban nem volt hajlandó válaszolni, mit intézett Vlagyimir Putyinnál.
Azt azonban elárulta, a kritikák elkerülése érdekében döntött úgy, hogy kormánygép helyett menetrend szerint járattal megy Oroszországba.
Bécsből Isztambulba repültem, ahonnan Moszkva felé vettem az irányt
– magyarázta a kormányfő, aki további alternatív útvonalakat is felsorolt, amelyekkel érdeklődés esetén bárki könnyen eljuthat Oroszország bármely pontjára.
Annak ellenére, hogy az ellenzéknek a korábban kijelölt 90-ből mindössze harminc perc jutott, a záporozó kérdések nyomán éles szóváltás alakult ki, amely annyira kizökkentette a kormányfőt, hogy az SaS képviselőjét, Vladimíra Marcinkovát „szerkesztő asszonynak” nevezte, majd időhiányra hivatkozva elviharzott.
Csalódott ellenzék
A bizottsági ülést követően az ellenzék a csalódottságának adott hangot. A Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka úgy véli, „egy bohózatnak lehettünk tanúi”, ami ráadásul eredménytelenül is zárult, mivel a kormányfő semmilyen érdemi információt nem volt hajlandó megosztani a moszkvai látogatásáról. A KDH európai parlamenti képviselője, Miriam Lexmann elsősorban amiatt aggódik, hogy Fico tovább rontotta Szlovákia kapcsolatát Ukrajnával, valamint az Európai Bizottsággal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.