A Szlovákia mozgalom tagjai nem vesznek részt Peter Pellegrini államfői beiktatásán – tájékoztatott Matúš Bystriansky, a mozgalom szóvivője. Ennek oka, hogy Oroszország képviselőjét is meghívták az eseményre. Patrícia Medveď Macíková, Pellegrini szóvivője elmondta, eredetileg a Szlovákia, Za ľudí, KÚ-frakció három tagja jelzett vissza a megadott határidőig, hogy részt kíván venni a beiktatáson.
Keresés
Leállás jön a legnagyobb banknál: mutatjuk, mikor nem tud majd kártyával fizetni
Szlovákia legnagyobb bankja jelentős szolgáltatáskiesést jelentett be – ezúttal napközben! Mi minden nem fog működni?
Sas támadt egy siklóernyősre, kórházba került
Savoyában (Franciaország), a hegyvidéki Bozel kantonban egy siklóernyős pilótát megtámadott egy szirti sas, miközben a völgy felett repült. Megsérült a fején és azon a karján, amellyel védekezett.
Továbbra is keresik a férfit, aki a barátnőjével való veszekedés után a folyóba vetette magát
Tegnap este egy 35 éves férfi a Garam folyóba ugrott. Ez állítólag azután történt, hogy összeveszett a barátnőjével.
Az SaS azt várja Pellegrinitől, hogy pártok feletti államfő lesz
Az ellenzéki SaS azt várja Peter Pellegrinitől, hogy pártok feletti államfő lesz. A párt köszönetet mondott Zuzana Čaputová távozó államfőnek azért, hogy az elmúlt öt évben méltón képviselte az országot – tájékoztatott Ondrej Šprlák, a párt szóvivője.
Pellegrini évente többször is áthelyezi a hivatalát a régiókba
Peter Pellegrini a régiókból is eleget szeretne tenni elnöki tisztségének. Évente többször szeretne Kassára és Besztercebányára látogatni – mondta a TASR-nek adott interjújában.
Mintegy harminc háztartás maradt áram nélkül, miután egy traktorista leszakította a vezetéket
Felemelve hagyta a traktorra szerelt hidraulikus kart.
Ennél olcsóbbak már nem lesznek: használt autók 5000 euró alatt!
A német Auto Bild összeállított egy listát a legjobb 5000 euró alatti autókról, amelyek bár használtak, még érdekelhetik a vásárlókat.
Nem porosodik ilyen a padlásán? Egy autó áráért is eladhatná!
Egy retró játékautót legutóbb 9 530 euróért adtak el.
Pellegrini évente többször is áthelyezi a hivatalát Kassára és Besztercebányára
Peter Pellegrini megválasztott államfő tervei között szerepel, hogy évente többször is áthelyezi a hivatalát Kassára és Besztercebányára, hogy a régiókból lássa el az elnöki teendőket.