Pénteken 21 órakor a házigazda német válogatott és a skótnemzeti csapat mérkőzésével rajtol el a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság. A következő egy hónapban mindenki a 17. kontinens-tornára figyel majd.
Keresés
Fico nem vesz részt Pellegrini beiktatásán
Robert Fico (Smer) kormányfő egészségügyi állapota nem teszi lehetővé, hogy részt vegyen Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök szombati beiktatásán – erősítette meg a Kormányhivatal a Markízának.
Megkezdődött a mekkai zarándoklat (FOTÓK)
A szaúd-arábiai Mekkában pénteken megkezdődött a több mint 1,5 millió muszlim hívő éves nagy zarándoklata, a haddzs.
Kijev kétoldalú biztonsági megállapodást kötött Washingtonnal
Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tíz évre szóló kétoldalú biztonsági megállapodást írt alá csütörtökön a G7 csoport állam- és kormányfői találkozóján a dél-olaszországi Borgo Egnaziában.
Közös fellépést szorgalmazott az orosz provokációk ellen a német külügyminiszter
A nyugati szövetségesek és a Balti-tenger menti államok egyesíteni fogják erőiket, hogy szembeszálljanak az orosz provokációkkal – jelentette ki a finnországi Porvoóban Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Tizenkét órán át fognak futni a tallósi Kastélyparkban
Szombaton újabb mátyusföldi sportrendezvényre, nevezetesen a tallósi Kastélyparki futásra invitálja a sportos életvitel kedvelőit a RoniRun Club és a tallósi RBC futó- és kerékpárosklub. A hagyományos erőpróbán a festői szépségű tallósi kastélyparkban reggeltől estig róhatják a köröket a futás, a kocogás, a mozgás szerelmesei.
Blanár szerint nem lesznek konkrét eredményei a svájci békecsúcsnak
Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminiszter azt mondta, nem számít arra, hogy konkrét eredményekkel zárul a svájci békecsúcs, mivel például sem Oroszország, sem Kína nem lesz ott - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a külügyminisztérium kommunikációs osztálya, és hozzátette, a tárcavezető részt vesz a csúcstalálkozón.
Nádasdy Ádám nyitotta a Könyvhetet
A neves nyelvész, költő, műfordító szerint nem mindenki rossz író, aki állami kitüntetést kap, és a magyar irodalom művelőinek többet kellene foglalkozniuk a leggazdagabbakkal, hogy számukra is kiderüljön: adakozni nemes dolog. Csütörtökön kezdődött és vasárnapig tart a 95. Ünnepi Könyvhét.
Váltás a Grassalkovich-palotában
Hamarosan véget ér Zuzana Čaputová államfő megbízatási ideje. Utóda Peter Pellegrini lesz, aki holnapi beiktatását követően foglalja el ezt a tisztséget. Eljött hát az ideje a posztjáról távozó elnök asszony fél évtizedes közéleti tevékenysége értékelésének, egyszersmind a köztársaságielnök-váltással kapcsolatos várakozások számbavételének.