Genf. Jelenleg Finnországé a világ legversenyképesebb gazdasága, és övé a legjobb növekedési kilátás – derül ki a genfi Világgazdasági Fórum legfrissebb felméréséből.
Keresés
Újra bővít az Osram Slovakia
Érsekújvár. A járás legnagyobb munkáltatója, az 1550 személyt foglalkoztató Osram Slovakia Rt. október 17-én új gyártócsarnokkal bővült. A csarnokon a jelképes szalagot Rudolf Schuster államfő vágta át. „Jó és megbízható szakembereink vannak, csak munkalehetőséget, esélyt kell adni nekik” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
150 millióba kerülnek az óvintézkedések
Pozsony. Százötven millió koronát vonnak el az államkasszából a szeptember 11-i terrortámadás után bevezetett különleges megelőző intézkedések. Mikuláš Dzurinda kormányfő tegnap tanácskozott Jozef Stank védelmi és Eduard Kukan külügyminiszterrel; mindhárman milliós nagyságrendű összegekről beszéltek a találkozó után.
Megvitatják a helyzetet
Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke szerint a velencei bizottság állásfoglalásával a csütörtökön kezdődő Magyar Állandó Értekezleten (Máért) is foglalkoznak, mert – Bugár Béla szavai szerint – szeretnék eloszlatni a magyarigazolványok és az ajánlások kiadása körüli aggodalmakat.
Módosítani kell a státustörvényt?
Budapest/Bukarest. Adrian Nastase román miniszterelnök és Martonyi János magyar külügyminiszter is úgy nyilatkozott, hogy a Velencei Bizottság pénteki jelentése igazolta kormányuk álláspontját a státustörvénnyel kapcsolatban.
Mádl Ferenc hazautazott
Kassa. Szombaton a Szent Erzsébet Székesegyházban kezdődött Mádl Ferenc magyar államfő hivatalos szlovákiai programja, ahol megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc sírját. Látogatásának elmékére táblát helyezett el a dóm melletti területen, ahol 1997 óta minden Kassára látogató magas rangú vendég kőtáblát fektet le.
Bush aláírta a halálos ítéletet
Washington/Kabul. Személyesen George Bush elnök írta alá azt az utasítást, amelynek értelmében az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség ügynökeinek, ha lehetőségük nyílik rá, meg kell ölniük Oszama bin Ladent – jelentette a Washington Post.
Vadnyugati módon a radiátorért
Pozsony. Öt álarcos férfi támadott meg tegnap reggel egy pozsonyvereknyei építkezési területen egy 25 éves ukrán férfit. Megkötözték, száját beragasztották; majd elvittek húsz radiátort, két fürdőkádat, egy gázkazánt és más értékes műszaki holmit, összesen 800 ezer korona értékben. A rendőrség már elkezdte a nyomozást.
Őrségben sebesült meg egy katona
Pozsony. Őrszolgálat közben lőtte arcon az általános katonai szolgálati idejét töltő M. Ď.-t egyik társa a főváros keleti részén fekvő lőszerraktár mellett. Az esettel a katonai rendőrség foglalkozik. Annyit sikerült megtudni, hogy a sérült állapota nem életveszélyes. (TASR)
Felesleges a lépfene elleni oltás
Pozsony. Szlovákiában ellenőrzés alatt tartjuk az anthrax körü-li helyzetet – jelentette ki az egészségügyi miniszter. Roman Kováč a Markíza televízióban közölte: eddig 79 gyanús küldeményt elemeztek a besztercebányai állami egészségügyi intézetben, az eredmény minden esetben negatív.