Frankfurt. A német Volkswagen járműipari csoport első számú embere szerint idei eredményük valamivel elmarad majd attól, amit korábban jeleztek. Ferdinand Piech nyilatkozatában az eladások várható alakulásáról annyit mondott, hogy szerinte bő 2%-kal haladják meg majd a tavalyit.
Keresés
Tanácskozás az olajár alakulásáról
Abu Dhabi. Olajipari források szerint az OPEC, illetve a szervezeten kívüli nagyobb olajtermelő országok képviselői az olajpiaci helyzet tanulmányozására október 29-én szeretnének találkozni Bécsben.
Sereghajtó a Devín Bank
Pozsony. A harmadik negyedévben a kormányzat gazdasági intézkedései, lépései közül a legkevésbé sikeres a Devín Bank körüli helyzet kezelése volt – állapítja meg a HESO legfrissebb felmérése.
A terrorakciók tovagyűrűző hatása
London. Soros György szerint az Egyesült Államok a jövő év második negyedévében kilábal a szeptember 11-i terrortámadások okozta recesszióból, de hogy mennyire, az még nyitott kérdés.
Versengés a háztartások között
Annak dacára, hogy a fizetések terén még szakadéknyi a különbség az Európai Unió és a volt szocialista országok között, a háztartások felszereltsége kategóriájában e tény már nem mutatkozik meg annyira.
1956 hőseire emlékeznek
Budapest. A Műegyetemen tartott nagygyűléssel kezdődtek meg tegnap délután az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 45. évfordulójának állami ünnepségei.
Nem bűn a porküldés
Nagyszombat. Elképzelhető, hogy mégsem helyezik vád alá azt a férfit, aki Oszama bin Laden terroristavezér „nevében” egy fehér porral teli borítékot küldött Drážkovcéből Nagyszombatba.
Orosz rakéta találta el a Kurszkot
Berlin. Nem a torpedókamrában bekövetkezett robbanás, hanem egy orosz cirkálóról kilőtt rakéta becsapódása okozta tavaly nyáron a – vasárnap este óta szárazdokkban levő – Kurszk orosz tengeralattjáró tragédiáját.
Kórházat bombáztak?
Washington/Kabul. Az amerikai védelmi minisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat az afganisztáni tálib állításokat, amelyek szerint amerikai repülőgépről találat érte a nyugat-afganisztáni Herát kórházát, és több tucat személy életét vesztette.
Éjfélig kellett lezárni a jelölőlistákat
Pozsony. Mára virradó éjszaka, éjfélkor lejárt a regionális képviselői helyekre és a megyei elnöki posztokra pályázó jelöltek listái leadásának határideje. A pártok és a választási koalíciók a lakosság számaránya alapján kiszámított, kerületenként változó számú képviselői helyre jelölhettek embereket.