Szőgyén. A szőgyéni mezőgazdasági szövetkezet történetében gyakran előfordult, hogy az évet 23-30 milliós veszteséggel zárta. Néhány éve még úgy tűnt, csak idő kérdése, mikor indul meg a csődeljárás. Hogy ez nem történt meg, az elsősorban Dékány Józsefnek, a jelenlegi elnöknek köszönhető, akit a tagság tavaly márciusban választott meg.
Keresés
Keresik, de nem találják
Pozsony. Nagyon nehéz megválaszolni, mi okozta a szlovákiai magyarok számának nem várt, 47 ezres csökkenését, a Csáky Pál miniszterelnök-helyettes által összehívott találkozó célja mégis ez volt, illetve az, mit lehet tenni a folyamat visszafordításáért.
Leszámolás Szepsiben
Szepsi. A sacai alvilág fejét gyilkolták meg a hét végén a szepsi Twister bár előtt. Marek Adam kórházba szállítás közben még élt, és bár minden létfontosságú szervét golyó érte, állítása szerint semmit sem érzett, csak a kórházban kezdett el fuldokolni. „Előre eltervezték a merényletet.
Ma kezdődik a választási kampány
Pozsony. Mától kezdve egyre sűrűbb lesz a választóra zúduló információeső. Tizenöt napig a jelöltekkel találkozhatunk majd az újságok hasábjain, a községi hirdetőoszlopokon és az utak melletti óriásplakátokon.
Elismerő-bíráló az országjelentés
Strasbourg/Pozsony. Az Európai Bizottság szerint az első tagjelölt országok nem 2002-ben, hanem csak 2004-ben csatlakozhatnak az EU-hoz. Ezt rögzíti az a stratégiai dokumentum, amelyet a bizottság tegnapi strasbourgi ülésén fogadtak el.
Balesetről árulkodó hangszalag
Washington. „Semmi olyasmi sincs a szalagon, ami arra engedne következtetni, hogy nem baleset történt.”
Pavol Hamžíkot, az SOP elnökét
Ön nemzetközi tiltakozást helyezett kilátásba, ha a státustörvényt Szlovákiában is érvényesíteni kívánnák. Milyen akcióra gondolt?
Támogatunk egy ilyen esetleges hivatalos tiltakozást.
Gyimóthy Géza Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahely. A Márai Sándor Alapítvány programja keretében ma Gyimóthy Géza, a Független Kisgazdapárt országos főtitkára mutatja be a parlamenti választásokra készülő politikai erőt. Az érdeklődőket a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal körtermébe várják 10.30 órára. (ú)
Fiatalokat a hivatásos hadseregbe!
Pozsony. Tízezer hivatásos katonát – főleg fiatalokat – akar toborozni a védelmi minisztérium 2006-ig. A tárca vezetője szerint a honvédek alapfizetése a rangsor alján is meghaladná a tízezer koronát, ehhez további pótlékok járulnának. Az idén 1600, jövőre további 1500 hivatásost venne fel a hadsereg.
Valóban pozitív a podrečanyi tehén
Pozsony. Véglegesen bebizonyosodott, hogy pozitív a Podrečanyban levő farmon nevelt egyik tehén BSE-tesztje – erősítette meg a földművelési minisztérium szóvivője.