Nem értek egyet dr. Bence november 13-i hozzászólásával a Levelbontásban. Az utalványokat igenis meleg étel vásárlására kell(ene) fordítani.
BocsHol ebédel egy titkárnő, állami alkalmazott, ápolónő, kőműves, ács, tetőfedő, traktoros, földműves.
Keresés
Olvasóink on-line fóruma
FAZ
Az új lengyel kormány új stratégiát dolgozott ki az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások felgyorsításra, elkerülendő a „fekete forgatókönyv” megvalósulását, vagyis azt az eshetőséget, hogy az ország kimaradjon a bővítés első köréből – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
DIE PRESSE
Az osztrák kormánynak az Európai Unió bővítésével foglalkozó megbízottja szerint az EU nem lesz arra képes, hogy 2004-re felkészüljön új tagok befogadására.
Nem a nyelvtudás a probléma
Komáromból Érsekújvárba szerettem volna utazni. Nem tűnt soknak az 58 koronás viteldíj, mivel már évek óta nem utaztam Szlovákiában vonattal. Egy hölgytől a biztonság kedvéért megkérdeztem, valóban Érsekújvárba indul-e a szerelvény, mire azt felelte, hogy nem, hanem Dunaszerdahelyre megy, Érsekújvárt nem is érinti.
Visszaküldték a számlálóbiztost
A népszámlálás eredménye nagyon elkeserített. Tudom, ez az írásom nem változtat rajta, de saját megnyugtatásomra elküldöm. Annak idején hozzám is eljött a számlálóbiztos, és készségesen felajánlotta, hogy kitölti az ívet. Szlovák ívet vett elő, de kértem, kétnyelvűt töltsön ki.
Bolond, aki...
A főnökömnek csak a neve főnök, kenyérre lehet kenni. Sokat dolgozom, este egészségesen elfáradva vánszorgok a boltba, megvan a tudat, hogy íme: becsületes munkával pénzt kerestem, s itt minden a rendelkezésemre áll.
Ötven és a sír között
Kilenc éve megválaszolhatatlant kérdezett valaki: nemzetközi emberjogi fórumhoz forduljon-e, vagy hazai bíróságon tegyen panaszt, amiért a nagyvállalatnál, ahol 30 évig dolgozott, keddről szerdára virradva minden hegesztőnek felmondtak, aki idősebb volt ötvennél. Ismerősöm azóta minden kudarcáról beszámol.
Korai volt a tűzijáték
Úgy látszik, elhamarkodott volt Vladimír Železnýnek, a prágai Nova kereskedelmi televízió nagyhatalmú vezérigazgatójának fél évvel ezelőtti nagy öröme és parádés tűzijátéka a Barrandovon.
Szlovéniai kudarcok
Zalec. Kétszer találkozott egymással előkészületi találkozón a szlovén és a szlovák női kézilabda-válogatott. Mindkét alkalommal a házigazdák nyertek, a pénteki 27:25-ös győzelem után szombaton öt góllal győzték le a vendégeket. SZLOVÉNIA–SZLOVÁKIA 26:21 (12:7), legeredményesebbek: Ilic 7/2, ill. Hrabovská 6.
BAJNOKI PONTOKÉRT
KÉZILABDA
Férfi HIL, 17. forduló: MHK Košice–Štart Nové Zámky 29:26 (14:13), legeredményesebbek: Jurko, Chripák 7-7, ill. Mészáros 8, Mojzes, Stráňovský 4-4; 400 néző. Jól kezdtek a vendégek, a félidő közepén 9:5-re vezettek, ám ezt követően feljöttek a kassaiak és megérdemelten nyertek.