Bécs. Az összetett Világ Kupában éllovas osztrák Stephan Eberharter kereste ebben az idényben a legtöbbet az alpesi sízők közül, eddig 139 058 euró (egy euró 42,701 szlovák koronát ér) pénzdíjat vett fel. Eberharter három VK-viadalon győzött és további négy esetben volt érmes.
Keresés
Sparta Praha: Slončík marad?
Prága. A hét közepén a BL-ben remeklő Sparta labdarúgócsapata is elkezdte a téli alapozást. Az első edzésen megjelent Slončík és Papoušek is, pedig néhány nappal ezelőtt még úgy volt, mindketten távoznak. Slončík az FTC-vel tárgyalt, Papoušek pedig a Bohemiansszal.
125 millió forint Ferencziért
Budapest. Immár a bolgár fovárosban tartózkodik Ferenczi István, az MTK válogatott játékosa. A sikeres orvosi vizsgálat után hamarosan aláírhatják a szerződést, ezután pedig – bolgár források szerint - három egyenlő részletben 125 millió forintot fizetne a Levszki Szófia a magyar bajnokság éllovásának.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
A várakozásnak megfelelően a Haladás labdarúgócsapata fél plusz egyéves szerződést kötött a 46 éves Szentes Lázár vezetőedzővel.Két mérkőzés az angol labdarúgó-bajnokságból: Manchester United-Newcastle 3:1, Derby-Fulham 0:1.
SPORTFOGADÁS
A ŠPORTKA 1. játékhetének nyereményei, I. HÚZÁS – 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1 nyertes á 170 062 korona; 4. díj: 397 nyertes á 618 korona; 5. díj: 8749 nyertes á 86 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 3 000 000 korona.
II. HÚZÁS – 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3.
SAKK
Kínában marad a női világbajnoki cím: a 25 éves Zsu Csen Moszkvában megnyerte a világbajnoki döntőt a 17 éves orosz Alekszandra Kosztyenyuk ellen. A címvédő Hszie Szün kideríthetetlen okokból távol maradt, de sok neves, éremesélyes versenyző bukott el a kieséses rendszerű tornán.
TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK
NHL
New York. Hét mérkőzést rendeztek a kanadai–amerikai hokibajnokságban: Carolina–Boston 3:6 (1:4, 2:0, 0:2), gólütők: Francis, Wesley, Willis, ill. Guerin 3, O’Donnel, G. Murray, J. Thornton; 12 400 néző. Detroit–Anaheim 5:3 (3:0, 1:1, 1:2), g.: L. Robitaille, Shanahan 2, Fiodorov, Dandenault, ill.
Nehéz feladat vár rá
Budapest. A Kispest-Honvéd labdarúgócsapatát működtető kft. vezetői szerdán Détári Lajost kérték fel a szakmai munka irányítására. A volt válogatott játékos szerződése fél plusz egy évre szól.
Mi motiválja Schumit?
London. „Ameddig vezethetek, addig van, ami motiváljon – mondta egy interjúban a négyszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher. A 33. születésnapját tegnap ünneplő német pilóta szerint nincs jobb dolog a versenyzésnél. „Élvezem a vezetést, az újabb és újabb technikai vívmányok kipróbálását.
Slovan: cél a bajnoki cím!
Pozsony. A zord időjárás ellenére e hét közepén néhány szuperligás labdarúgócsapat már elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Mint mindig, most is érdekes átigazolásokról, merész tervekről beszélnek a szakvezetők...