ésői reggeli, korai ebéd a bőséges villásreggeli. Nemcsak vendégeknek kedveskedhetünk vele, hanem szabadság alatt vagy hétvégeken, amikor nem kelünk korán. A bőséges villásreggeli családi szertartás lehet. Az ételek nagy részét előző nap elkészíthetjük – s reggel csak pár pillanatra bedugjuk a mikrosütőbe.
Keresés
Nemzedékek tavaszi széllel, börtön-rock and rollal
Versírók, akik egy tájegységen belül élnek, hamar megtalálják egymást. Már ha komolyan veszik önmagukat és a költészetet. Legalábbis a mi időnkben így volt, hatvannyolcban-hatvankilencben, amikor huszadik életévünk körül jártunk, a múlt században persze.
Teltházas játszóház
A Pro Gaudio egyéves programja arra is jó volt, hogy bebizonyosodjék: van érdeklődés a kézműves-foglalkozások iránt, ezért ezt a jövőben is szeretnék folytatni
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
Amíg nem hajtottad végre, nem tudhatod, lehetetlen-e…
Ernest HemingwayNÉVNAP
Ernő
Germán, illetve német eredetű név, amely az Ernst, majd az Ernest alakból került be a magyarba Erneszt formában, s ezt alakították át a nyelvújítás korában Ernővé. Jelentése: komoly.
HALLOTTA MÁR?
- Érdekes műsort láthattak egy cumbriai (Nagy-Britannia) turistaszállóban nyaralók a hotel belső tévéláncán: a borzok éjszakai életét figyelő kamera egy meztelen pár hancúrozását adta élőben a közeli havas erdőből.
Erotika a falak között
London. Erotika, szex és orgia szelleme tanyázik egy eladásra felkínált hatalmas londoni házban, és ezzel Anglia „legszexisebb háza” becenevet vívta ki magának.
Köztudott, hogy ami eladó és a szexszel összefügg, ahhoz mindig duzzadó pénztárca is szükséges, ez esetben is legalább három és fél millió font.
Tetszett A Gyűrűk Ura
Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök Magyarországon az elsők között látta a világ legdrágább filmjét, s úgy véli, „átjött” a mondanivaló, bár kicsit sokallta a szörnyekkel folytatott harcot.
EGYETEMEK INTERNETES CĺMEI
Comenius Egyetem http://www.uniba.sk
P. J. Šafárik Egyetem, Kassa http://www.upjs.sk
Cyril és Metód Egyetem, Nagyszombat http://www.ucm.sk
Katolikus Egyetem, Rózsahegy http://www.ku.sk
Állatorvosi Egyetem, Kassa http://www.uvm.sk
Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra http://www.ukf.
Nagy Andrást, a Diákhálózat elnökét
A Diákhálózat nemrégiben felvételi tájékoztató körutat szervezett középiskolás diákok számára. Miért tartod fontosnak hogy az érettségi után tovább tanuljanak a diákok?
Azt hiszem mindenki számára egyértelmű, hogy az egyetemi diploma óriási előnyt jelent az elhelyezkedés, munkavállalás során.
Az utóbbi években felkapottak lettek a cseh egyetemek
Az utóbbi évek, évtizedek statisztikai adatai folyamatosan azt mutatják, hogy a felsőoktatásban tanulók diákoknak alig öt százaléka magyar nemzetiségű. Ez még a 2001-es, megdöbbentően alacsony népszámlálási adatok fényében is csak a fele a magyar nemzetiségű lakosság arányának.