A pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria a sokat vitatott öszszekötőszárnyban lévő kiállítótermeinek múlt évi, átépítés miatti bezárásával átmenetileg elveszített ezernyolcszáz négyzetméternyi kiállítóteret. E hiányzó részt pótolandó a kulturális minisztérium Sznf téri épületének udvarházában kapott átmeneti időre kiállítóhelyiségeket, hozzávetőlegesen négyszáz négyzetméternyi területen.
Keresés
Hatórás űrséta
Moszkva/Cape Canaveral. Tegnap hajnalban, majd hatórás űrszerelési munka során a Nemzetközi Űrállomás orosz és egyik amerikai asztronautája elhelyezett a Zvezda orosz modul külső burkán egy emelődarut és egy rádióantennát.
Várják is, meg nem is
New York. Kofi Annan ENSZ-főtitkár a jövő héten részt vesz az afganisztáni újjáépítés érdekében Tokióban rendezendő támogatási konferencián. Nem kizárt, hogy Indiába és Pakisztánba is ellátogat. (MTI)
Orosz–török bizalomépítés
Ankara. Az orosz és a török vezérkari főnök katonai együttműködési szerződést írt alá, s ettől főként a kölcsönös bizalmatlanság csökkenését várják.
Az al-Kaida Jemenben is
Washington. A jemeni fővárosban, Szanaaban működő amerikai nagykövetség felfüggesztette egyes szolgáltatásait, miután a jemeni kormánytól olyan tájékoztatás érkezett, hogy a nagykövetség fokozott terrorfenyegetettségnek van kitéve.
Gyanús levelek éttermeknek
Sydney. A McDonald’s amerikai gyorsétteremlánc több mint harminc ausztráliai étterme kapott tegnap gyanús leveleket, melyek közül néhány lépfenespórákra emlékeztető fehér port tartalmazott.
Akár egyedül is
Washington. Szaddám Huszein iraki diktátort el kell mozdítani a hatalomból, mert enélkül nem nyerhető meg a terrorizmus elleni háború – hangoztatta Joseph Lieberman amerikai demokrata párti szenátor Washingtonban.
Szakértők kudarca
Belgrád. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője elhalasztotta montenegrói útját, hogy időt adjon a két jugoszláv köztársaság vezetésének a megegyezésre a szövetségi állam jövőjéről.
Pat Cox az EP új elnöke
Strasbourg. Csak a 3. forduló hozott eredményt az Európai Parlament új elnökének megválasztására tartott tegnapi szavazáson, amelynek eredményeként Pat Cox ír liberális politikus váltja fel ebben a tisztségben Nicole Fontaine asszonyt.
Belga nyomozás
Brüsszel. A Párizsból az amerikai Miamiba közlekedő amerikai utasszállító gép felrobbantására készülő, csak cipőbombásként emlegetett, Bostonban fogva tartott Richard Reid ügyében Brüsszelben is nyomozást kezdtek.