A rendszerváltástól eltelt időszakban egyre jobban érvényesült a vadon törvénye. A ’89-es „bársonyos forradalom” kinek is lett bársonyos? A letűnt kommunista rendszer zászlóvivőinek, köpönyegforgatóinak. A becstelen, gyors vagyonszerzés révén a régi bársonyszéket vadonatújra cserélték.
Keresés
Újabb magyar táblára várva
Az Új Szó január 21-i számában olvastam a Magyar táblára várva című tudósítást. Ebed 1999. december elsejétől önálló, előtte közigazgatásilag Párkányhoz tartoztunk. Sajnos, a város nevét magyar nyelven hivatalosan a hatályos törvények értelmében nem lehet használni. Községünk neve a 191/1994. sz.
Klérus az ablak alatt
Januárban két olyan kezdeményezés is foglalkoztatta politikusainkat, amelyről látható volt, hogy a katolikus egyház talajában szökkent szárba. A kiskereskedelem vasárnapi szüneteltetésének a kérdését elutasította a közvélemény.
Az erőszak jelképei
Ha elfogadjuk azt, hogy a terrorizmusellenes harc a világpolitika első számú sürgető kérdése, akkor az is igaz, hogy a második, kölcsönhatásait tekintve pontosabb úgy fogalmazni: mindjárt mellette a második a közel-keleti válság rendezése.
Beneš elnök, a népirtó
Nem akar szűnni az osztrák–cseh polémia. A temelíni atomerőműről a hangsúly azonban most egyértelműen a számunkra, magyarok számára is szomorú emlékű beneši dekrétumokra terelődött.
KÉZILABDA SZLOVÁK KUPA
Pozsony. A hét végén játszották a kézilabda Szlovák Kupa mérkőzéseit. Férfiak, 1. forduló: Hlohovec–Lednické Rovné 28:29, Hlohovec–Trnava 20:32, Trnava–Piešťany 39:16, Piešťany–Lednické Rovné 22:28, Dun. Streda–Malacky 19:24.
ELŐKÉSZÜLETI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEK
Pozsony. Szűk három hét múlva megkezdődik a labdarúgó Mars Szuperliga. A csapatok már a formábahozás időszakában leledzenek, egyre- másra játsszák az előkészületi meccseket.
Sparta–Slovan 1:1 (1:0), Michalík, ill. R. Nečas; Ružomberok–Rim. Sobota 3:3 (1:2), Hazucha, Jurčo, Šafranko, ill.
BAJNOKI PONTOKÉRT
RÖPLABDA
Férfi Extraliga, 16. forduló: Spartak Myjava–VKP Bratislava 3:1, Petrochema Dubová–Lokomotíva Zvolen 3:0, Chemeš Humenné–PU Prešov 2:3, Stavbár Žilina–Matador Púchov 3:1.
Női Extraliga, az 1-4. helyért, 5. forduló: Žiar nad Hronom–VC Komárno 2:3 (14, -15, 23, -20, -13); Senica–Slávia UK Bratislava 3:2.
Szétlövés a jégkorongtorna döntőjében
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1986-ban olyan döntést hozott (a gazdasági háttér javítása érdekében), hogy ne ugyanabban az évben rendezzenek téli és nyári olimpiát; változtatott a sorozaton.