Barsbaracska. A helyi szociális otthon egy 64 éves gondozottját szerdán annak 38 éves lakótársa fojtotta meg - derítette ki tegnapra a rendőrség. A helyszínelő orvos megállapította, hogy az áldozat megfulladt. Az elkövető ellen eljárás indult. (SITA)
Keresés
Kínozta fogadott gyermekeit
Pöstyén. Közeli személy kínzása miatt indul eljárás egy 28 éves férfi ellen, aki rendszeresen verte az élettársa gyermekeit, gyakran előfordult az is, hogy nem adott nekik enni. Részegen az egyik alig egyesztendős kisfiúnak három héten belül gyógyuló sérüléseket okozott.
A keresztanya lett a pótanya
Nagykürtös. Továbbra is a keresztanyja gondozásában marad az a helybéli nyolcéves roma kisfiú, akinek januárban azért kellett amputálni a lábát, mert a szülei fűtetlen házában fagyási sérüléseket szenvedett. A gondozó személyéről a nagykürtösi járásbíróság tegnap hozott előzetes döntést.
Részeg feküdt a síneken
Nagyszalánc/Pozsony. 3,21 ezrelék alkohollal a vérében a sínekre feküdt egy 38 éves kassai férfi a település vasútállomása közelében. Az arra közlekedő tehervonat mozdonyvezetője időben észrevette a férfit, eredménytelenül hangjelzésekkel próbálta figyelmeztetni, ezért gyorsan meg kellett húznia a vészféket.
Rács mögött az autótolvajok
Pozsony. Autótolvaj-bandát leplezett le a rendőrség, az illetékes nyomozó hat személy ellen tett vádemelési javaslatot. A bűnbanda luxuskocsikat tulajdonított el Szlovákiában és Ausztriában, majd megpróbálta eladni azokat.
Elnézést kértek Havrľovától
Pozsony. A belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala végül elnézést kért Denisa Havrľovától, amiért a a hivatal kassai kirendeltsége erkölcsi szempontból nem foglalkozott megfelelő módon a roma származású újságíró ügyével.
Elektronikus aláírás májustól
Pozsony. A parlament elfogadta a köztisztviselői törvény módosítását és az elektronikus aláírásról szóló törvényt. A módosított köztisztviselői törvény szerint a Számvevőszék alkalmazottai is különleges bérezésben részesülnek majd.
Aranytoll Mács Józsefnek
Budapest. Tegnap a nemzeti ünnep alkalmából adták át a Magyar Újságírók Országos Szövetségének díjait. Aranytollat kapott két határon túli magyar újságíró is: a romániai Mag Péter és a szlovákiai Mács József. (MTI)
Szerény költségvetés
Kassa. A megyeelnök kevésnek tartja Kassa-megye idei költségvetését. Rudolf Bauer szerint 855 milliárd 366 millió koronából a megye semmiképp sem tud talpra állni, egyes területfejlesztési programok finanszírozásához minisztériumi támogatásra lesz szükségük.
Történelmi előadások
Szímő. Az érsekújvári járásbeli községben március 23-án lesz a Levédia Kör Szabadegyetem alapító ünnepsége. A Szabadegyetem alapításának és az ezt követő előadásoknak a Jedlik Ányos Emlékszoba ad otthont.