Szlovákiában 1949-ben megalakult a Szlovák Állami Népművészeti Együttes (SĽUK), 1951-ben a Szlovák Katonai Művészegyüttes (VUS), 1953-ban a Duklaalji Ukrán Népművészeti Együttes (PUĽS) és ennek a sornak természetes folytatása volt – még ha nagyon sok vajúdással is – a Csehszlovákiai Magyar Népművész
Keresés
Magyar újságíró – európai újságíró
A mai konferencia előadásainak témáival összevetve szokatlan megközelítésben szeretném végiggondolni a „kisebbségi” állapot egy sajátos fajtáját.
KÖLYÖKSZÁJ
Miért nem esünk le, ha egyszer forog a Föld?
Azért, mert csak a Föld forog, nem az aszfalt.
Mi a Biblia?
Biblia egy könyv, amit Isten hagyott nekünk, hogy tudjuk, mi lesz a jövőben. Azt írja benne, hogy lesz két világháború és mind a kettőt a románok fogják megnyerni és így is történt.
Sven Hassel: Kárhozottak légiója
A regény a második világháború poklát mutatja be az olvasónak, melyet egy túlélő, Sven Hassel, egy dán származású német író írt, akit a fasiszták azért küldtek sok millió társával együtt büntetésből a frontra, mert előzőleg dezertált a náci seregből.
Két hét múlva vége a sulinak
Van, hogy örömmel, van, hogy kedvetlenül, de napjaid legnagyobb részét 6-tól legalább 18 éves korodig az iskolapadban töltöd. Itt alakulnak ki az első barátságok és szerelmek, tehát ide köt ifjú korod legtöbb élménye. Ám az iskola, persze, elsősorban „munkahely”, ahol bizony viselkedni kell...
Sok a kolduló gyerek
Róma. Egyre több gyerek kényszerül koldulni a napfényes Olaszországban, jelenleg már mintegy nyolcezer gyermekkorú kéreget az utcán.
NEM CSAK PÁLYAKEZDŐKNEK
Néhány útravaló gondolat álljon itt a munkába lépők számára:
Azzal induljunk útnak, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk a munkahelyhez és a dolgozótársakhoz, beleértve a főnököket is, nem ők fognak hozzánk alkalmazkodni.
Padsorokból a munka világába
Diákok tízezreire vár életének nagy fordulata: tanulóból foglalkoztatottá fognak válni. És ha akadnak is, akik nyomban önmaguk gazdái lehetnek, vagy – az ellenkező végletet tekintve – nem találnak munkahelyre, a többségnek bizony azt kell megtanulni, hogyan telnek egy átlagos felnőtt napjai.
Miért vagyunk másképpen hasonlóak?
Nyugati újságíró ismerőseim, akikkel RMDSZ-kongresszusokon, vagy magyarországi konferenciákon jó sorsom időnként összehozott, gyakorta döbbentettek meg azzal az állításukkal, hogy mi, kelet-közép-európaiak olyan egyformán gondolkodunk.
Tíz év közös nevezője az iskolában
Tíz évvel ezelőtt a Katedra a mai másához képest igénytelen küllemű, tizenhat oldalas kiadványként indult. Ráadásul eléggé kedvezőtlen, zavaros társadalmi körülmények közt született meg a lap, mely ma, merész terveit s céljait valóra váltva a pedagógusok elismert szakmai fóruma lett.