Tavasszal a gyönyörűen virágzó meggyfáink egyik napról a másikra úgy néznek ki, mintha leforrázták volna. Egyértelmű, hogy ezekről a fákról termést nem remélhetünk. Az előbb említett látvány viszont jelzése a kártételnek, és egyben annak is, hogy a meggy monília elleni védekezéssel elkéstünk.
Keresés
A szőlő hatékonyabb védelme
Az utóbbi évek tapasztalatai alapján sajnos leszögezhető, hogy a legtöbb helyen elhanyagolják a szőlő növényvédelmét. Tavaly a sok csapadék miatt a peronoszpóra okozott óriási károkat, száraz, meleg évjáratokban pedig a lisztharmat és a szürkepenészes fürtrothadás idéz elő 40–100%-os termésveszteséget.
Már a harmadik évtől szedhető
A spárga (Asparagus officinalis) igazi ínyencfalat. Az Asparagaceae családba tartozó, lágyszárú évelő növény egyes országokban a hús árával vetekszik. Nálunk Érsekújvár mellett termesztik nagyüzemileg, főként exportra.
„Nyomorra kínra vagy teremtve...”
Reviczky Gyula a 19. század második felében élt, és bánatos verseket hagyott hátra. Rövid életében sok szenvedésben, nélkülözésben volt része, és sokat betegeskedett. Korai halála a költőhalál jelképévé vált. Vajda Jánossal, Komjáthy Jenővel együtt ő is a századvégi pesszimizmus költői közé tartozott, akik a magyar líra 20. századi nagyjainak útját egyengették.
Egy tudományág születőben
Előttem egy nagyon érdekes szerkezet, pontosabban egy alakzat: egy nagy kocka, benne egy kisebb kocka és abban egy egészen pici kocka. Ezt a furcsa valamit dr. Békés János professzor, gépészmérnök nyomta a kezembe, aki május 20-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
A szlovák–magyar határrevízió lehetősége 1940-ben
Szlovákia és Magyarország diplomáciai kapcsolatait kezdettől fogva három fő kérdés határozta meg: a felvidéki részek hovatartozásának kérdése, a területükön élő kisebbségek problémája, valamint a németek kegyeinek egymás rovására történő megszerzése.
1848–49 irodalmi emlékezete
ĺrásom vezérfonalául Hermann Róbert történész következő megállapításait választottam: „A forradalom és szabadságharc a társadalom egészének élménye volt. Több százezren teljesítettek nemzetőri vagy katonai szolgálatot, vettek részt népgyűléseken és képviselőválasztásokon, viseltek el átvonuló hadseregek okozta kellemetlenségeket, szenvedtek a polgárháború borzalmaitól.
Szótár érettségizőknek
Pár nappal ezelőtt kiadói vállalatunk a piacra dobta az Új Szó német – magyar képes szótárát, mely leginkább azok igényeit elégíti ki, akik kezdők, tehát mindezidáig még nem kerültek kapcsolatba a német nyelvvel.
Tűzzománcozó pályázat
A Tápéi Tűzzománc Tanoda Alapítvány és a Heller Ödön Művelődési Ház egyéni tűzzománc alkotói pályázatot hirdetett meg Világnak világa címmel. A pályázat témája szabadon választott. elsősorban képzőművészeti jellegű tűzzománc alkotásokat várnak, kiállítható állapotban.
Megszületett a kitartás eredménye
Az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium két IV. B osztályos diákja, a csábi Jakab Tímea és a terbegeci Račko Tibor első helyen végzett az Infoprog versenyen a felhasználók kategóriájában.