Érsekújvár/Budapest. Különös módon köszönte meg eddigi ministráns szolgálatukat az érsekújvári Ferences templom fiataljainak Kovalcsik Cirill ferences atya. A szentendrei Ferences Gimnázium szerzetes tanára 2001 őszétől Érsekújvárban lát el lelkipásztori szolgálatot a magyar hívők részére.
Keresés
Gyertek egyetemi gólyatáborba!
Immár második alkalommal szervez a Nagyszombati Diákklub gólyatábort a leendő, illetve a már egyetemista diákoknak augusztus 31-étől szeptember 2-áig egy Ekecs melletti tanyán.
Mit érthetünk a biogazdálkodás fogalom alatt?
A biotermesztést, szakszerűbb nevén ökológiai szemléletű gazdálkodást ma már szerencsére nem a férges almával azonosítják. Ma már a fogyasztók komolyan veszik, sőt egyre jobban igénylik az egészséges élelmiszereket, amelyeket termelőjük a környezet lehető legjobb védelme mellett termel meg.
Hogyan álljunk át a bioszőlő termesztésére?
Rögös út vezet a hagyományos szőlőtermesztéstől az ökológiai szőlőgazdaságig. Az átállást úgy tehetjük nagyobb zökkenőktől mentessé, ha kellőképpen felkészülünk rá; menetét – a helyi adottságoknak megfelelően – lépésről lépésre megtervezzük. Minél több szempontot veszünk figyelembe a tervezés során, annál egyenesebb út visz a sikeres biotermesztés felé.
Természetes talajfertőtlenítő
Ahol több éven át kertészeti termelés folyik, nagyon elszaporodnak a talajlakó állati kártevők, így például a fonálférgek, a drótférgek és a pajorok. Ezek talajfertőtlenítéssel gyéríthetők.
A kén is fontos növényi tápanyag
A kén fontos növényi tápanyag. Noha a makroelemek közé sorolják, a nitrogénnél, foszfornál és a káliumnál lényegesen kevesebbet halmoznak fel belőle a növények.
Jókai Mór vers- és prózamondó tábor
Immár negyedik alkalommal került sor Komáromban a Jókai Mór vers- és prózamondó táborra, melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége az Oktatási és Kulturális Minisztérium Határon Túli Magyarok Titkársága, valamint a szlovák kulturális tárca támogatásával szervezett.
A koravások nem ülnek a babérjaikon
Hatodik éve gyűjti össze nyaranta a Korava Vidékfejlesztési és Kulturális Társulás a régió kézművesség és művészetek iránt érdeklődő gyermekeit. A határok sem szabnak gátat a tábor hírének terjedésében: egyre több magyarországi, sőt csehországi résztvevő választja a karvai tábort.
Ifjú tehetségek felkarolása
Hat évvel ezelőtt elkezdődött Gútán egy kis művészeti csoport tevékenysége. Nemrég polgári társulássá alakultak. Az alábbiakban Szépe Hilda ötletgazdával a társulás alakulásáról és jövőjéről beszélgettünk.
Digifotó Galánta
Nagyszombat megye önkormányzata és a Galántai Népművelési Központ Digifotó Galánta 2007 címmel nemzetközi versenyt hirdetett. A versenyen digitális fényképezőgéppel készült alkotásokkal lehet részt venni a következő két kategóriában: A – 25 év alatti alkotók, B – 25 év fölötti alkotók.