Hatodik éve gyűjti össze nyaranta a Korava Vidékfejlesztési és Kulturális Társulás a régió kézművesség és művészetek iránt érdeklődő gyermekeit. A határok sem szabnak gátat a tábor hírének terjedésében: egyre több magyarországi, sőt csehországi résztvevő választja a karvai tábort.
A koravások nem ülnek a babérjaikon
A kézművesség jegyében eltöltött hét hatalmas élmény a gyerekeknek, az új barátok mellett számos régi mesterséggel és új technikával ismerkedhetnek meg. Az elkészült alkotások pedig az otthon maradottak számára is bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a gyerekek hasznosan töltötték az idejüket.
A tábor létrejöttét pályázatok útján a kulturális minisztérium és Nyitra megye támogatta, de nagyon sok segítséget kapnak a szervezők a falu önkormányzatától és lakosságától, a gyerekek szüleitől és magánszemélyektől. Minden támogatásért nagyon hálásak és köszönettel fogadják – ezek nélkül nem tudnák megszervezni a táborokat. Évente legalább két turnust szerveznek az egyhetes kézműves táborokból, bár többre is volna igény. A pénzhiány azonban meggátolja a szervezőket abban, hogy mindenkit fogadni tudjanak.
Sokan visszatérnek a korábbi évek táborlakói közül, ezért minden évben újabb foglalkozásokkal bővítik a kínálatot. A foglalkozások mellett délutánonként is tartalmas programot szerveznek a gyerekeknek a Korava önkéntesei: idén például a Kor-Zár is ellátogatott Karvára, de volt íjász- és lovasbemutató is. Csollár Petronella, a társulás elnöke elmondta, hogy bővítik a tevékenységi körüket, hogy a szervezetet plusz bevételhez juttathassák, így jövőre még több rendezvény szervezésébe kapcsolódhatnak be és még több tábort szervezhetnek. „A tábornak otthont adó épületen elvégzett munkák lehetővé teszik, hogy tevékenységünket egész évben végezzük, ne csak a nyári hónapok alatt. Egész évben tarthatunk majd kézműves foglalkozásokat – amennyiben igény lesz rá. Tudunk iskolás csoportokat fogadni, de a kézművesség iránt érdeklődő felnőtteket, pedagógusokat is szívesen oktatjuk, akár egy hétvége keretén belül is” – nyilatkozta Petronella.
Komárom, Párkány, Esztergom környékére látogatást tervező osztályoknak, csoportoknak is szeretnénk segítséget nyújtani a kirándulások megtervezésében, szervezésében. Célunk, hogy helyismeretünkkel, kiépített kapcsolatainkkal megkönnyítsük a szervezők dolgát, hogy az itt töltött néhány nap valóban kellemes emlék legyen az egész osztálynak. Aki „különleges” ízekre vágyik, annak szalonnasütést, bográcsban való főzési lehetőséget is biztosítunk. A kilátogatók megkóstolhatják a karvai kemencés lepényt is. Nemcsak iskolás osztályokat várnak, jöhetnek baráti társaságok, de csapatépítő tréningeknek is megfelelő lehet az itteni helyszín.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.