A kén is fontos növényi tápanyag

A kén fontos része a növényi fehérjéknek és jelentős szerepe van az anyagcsere-folyamatokon belül az energiaátvitelben. Több hormonban is megtalálható, néhány vitamin alkotóeleme. Hiányával a termesztésben elsőként Ausztráliában és Új-Zélandon találkoztak. Európában csak a 80-as évek végén, a 90-es évek elején figyelték meg dán, német és holland kutatók a keresztesvirágúakon és a gyümölcsfákon. Az elmúlt években már Ausztriában is jelezték, hogy a káposztarepcén, Dél-Európában a dohányültetvényeken is megjelent. Magyarországon Szolnok térségében kukoricán találkoztak először a kénnek, mint növényi tápanyagnak a hiányával.

A termesztési gyakorlatban kialakult hiánytünetek kapcsán négy fő okot lehet megjelölni:

a kénmentes műtrágyák fokozott mértékű használata;

a kénnek, mint növényvédő szernek a kisebb mértékű felhasználása;

a kénvegyületek koncentrációjának csökkenése a légkörben – áttérés a szénről a gáz- és az olajfűtésre;

a terméseredmények növekedése, amivel nem járt együtt a kéntartalmú műtrágyák használatának a növekedése – a síkművelést, külterjes termesztést felváltották a lényegesen nagyobb terméseredményeket biztosító intenzív termesztési módok: támrendszeres paprika-, paradicsom- és uborkatermesztés, intenzív görögdinnye-termesztési technológiák stb.

Jelenleg a zöldséghajtató és a szabadföldi zöldségtermesztő üzemeinkben, a tápoldatozó műtrágyák széles körű alkalmazása kapcsán fennáll annak a veszélye, hogy néhány kertészeti és szántóföldi növénykultúra esetében is a lazább szerkezetű, humuszban szegény talajokon kénhiány alakul ki. Ezt alátámasztja az is, hogy a kén jelentős részét – döntő többségét – a gyökereken keresztül a talajból veszi fel a növény, ami durva szövetű talajokon (pl. homok) könnyen kimosódik.

A kénhiány-tünetek a fiatalabb leveleken jelentkeznek először klorotikus tünetek formájában. A levéllemez kisárgul, először az erek közötti szövetek mutatnak világosabb elszíneződést, majd idővel a vékonyabb erek is megsárgulnak, csak a főér és közvetlen környéke marad zöld. A hajtásnövekedés lelassul, idővel leáll. Maga a növény durva, kemény tapintású – súlyos esetben a fonáki oldalon enyhén vöröses elszíneződést is mutat. A fiatal levelekre a merevtartás és a kanalasodás, a levélszélek pödrődése jellemző. A sárgulás nem a levélszél irányából, hanem a főér felől kezdődik. Súlyos kénhiány esetén a leveleken a vastagabb erek között nagy, összefüggő, beszáradt foltok is képződhetnek. Ez utóbbi tünetet nem sikerült minden zöldségfajnál kimutatni.

A zöldségfélék esetében a kénhiány-tünetek megjelenését akkor észlelték, amikor a levelek kéntartalma (S) alacsonyabb volt 0,03%-nál.

A termesztett növények kénigénye elmarad a három fő makroelemétől, de ennek ellenére jelentős: a gabonaféléknél 20–25 kg/ha, a szemeskukoricánál 20–25 kg/ha, a silókukorica esetében 15–20 kg/ha, a cukorrépa kénigénye 35–45 kg/ha, a takarmányrépáé 40–45 kg/ha, a burgonyáé 20–22 kg/ha, viszont a repce kénigénye már 50–70 kg/ha, a babé 30–35 kg/ha, a borsóé 15–25 kg/ha, a napraforgóé 20–40 kg/ha, a zöldségféléké 15–60 kg/ha, a gyümölcsféléké 20–65 kg/ha. Tápoldatos zöldségtermesztésben, kimagasló terméseredmények esetén meghaladja a 100–120 kg/ha-t is.

Az egyoldalú nitrogén-, foszfor- és káliumtrágyázás következtében a kertészeti üzemek sokáig elhanyagolták a kén visszapótlását. Az egyre növekvő termésátlagok miatt a talajból kivont ként lassan a szerves trágya és más műtrágya-kísérőanyagok már nem tudták pótolni, nem került vissza a talajba az a mennyiség, amit a növények a terméssel kivontak, ugyanakkor a korszerű fűtési módszerek elterjedésével a levegő kéntartalma is jelentős mértékben lecsökkent, a kéntartalmú növényvédő szerek használata visszaszorult.

A kén hiányával, pótlásával sokáig nem foglalkoztak az agrokémiában, mivel lényegesen kevesebbet igényel belőle a növény, mint nitrogénból vagy káliumból. Ugyanakkor az a kisebb mennyiség, amelyet a növény szervezetébe beépít, a szerves trágyával, illetve néhány műtrágya kísérőanyagként a talajba kerül. A kén visszapótlását elősegítik a környezetszennyező tüzelési formák is (pl. széntüzelés), amelynek során a városok, ipartelepek levegőjének a kéndioxid-tartalma jelentősen megnő, és a csapadékkal bejut a talajba (savas eső), vagy a növényvédő szerként kijuttatott kéntartalmú vegyületek.

Míg külföldön néhány növény esetében (káposztarepce, kukorica) a fenti okok miatt kéntrágyázási programot kellett kidolgozni, addig a kénhiány hazai viszonyaink között csak nagyon ritkán figyelhető meg. Talajainkban elegendő kén van, és a zöldséghajtatásban – a nagy termésátlagok ellenére is – a bőséges szerves trágyázás miatt nincs kénhiány. Viszont a tápoldatos termesztésben a szerves anyagok felhasználásának csökkenésével, és a kéntartalmú műtrágyák (pl. szuperfoszfát, kénsavas káli) mellőzésével néhány növény esetében már jelentkezett. Ezért vízkultúrás és tápoldatos termesztésben a kéntrágyázásról külön kell gondoskodni.

Külön ként trágya formájában nem szoktunk adni, a növény ilyen igényét más tápelemek kísérőanyagaként visszük a tápoldatba (talajba). Legelterjedtebb kénforrás a kénsavas káli és a szuperfoszfát műtrágyák, illetve néhány mikroelem kénsavas sója. Viszonylag széles körben használt kéntartalmú műtrágya a keserűsó (magnéziumszulfát), amit elsősorban magnéziumtartalma miatt javasolnak a szántóföldi és kertészeti kultúrák számára lombtrágyaként. Viszonylag kevesen tudják, hogy a foszfortartalmáról ismert szuperfoszfát is jelentős mennyiségű ként (12–14%) tartalmaz, ami abból adódik, hogy a gyártás során a nyersfoszfát foszfortartalmát kénsavval tárják fel. Valamennyi ként (0,5–1,5%) a kloridtartalmú műtrágyák is tartalmaznak, azonban kén pótlására nem igazán alkalmasak egyéb mellékhatásuk miatt (klórtartalom). A szulfát néhány elemmel (pl. kalcium) nehezen oldódó sót képez, amely a csepegtető testek eldugulását is okozhatja, ezért rendszerint a tápoldat készítéskor a szulfát tartalmú anyagokat külön edényben oldjuk fel.