Amikor Vida Gergely verseskönyvét Budapest után nálunk is bemutatták, még nem lehetett tudni, hogy a kötet 2007-ben mind a három szlovákiai magyar irodalmi díjat (a Madách-díjat, a Posonium Irodalmi Díj különdíját és a Forbáth-díjat) elnyeri. Azóta ez a sosem volt kuriózum is tény. Most, az év végén a Rokokó karaoke újraolvasásához ezzel az év eleji, a maga nemében szintén páratlan beszélgetéssel kínálunk támpontokat.
Keresés
A gipszangyal
Varjú Péter, a tanyai tanító már ősz óta töprengett azon, hogy karácsonykor milyen ajándékkal lepje meg a húgát.
Ezek Budapesten laktak. Egyre több szívességet tettek neki, s ő az ajándékkal ki akarta fejezni, mennyire szereti őket, milyen nagyra tartja rokoni kedvességüket.
A nagymama zserbószelete nem hiányozhat
Szép év volt ez is, mondhatná Schell Judit, de nem mondja. Pedig a Csak szex és más semmi után forgatott Konyeccel eljutott a cannes-i fesztiválra is, ahol már tudta: augusztus végén a legrövidebb színházi évadját kezdi el. Ezekben a napokban várja ugyanis második gyermekét.
Olcsóbb lett a „kis” Mazda
December 1-jétől az új Mazda2 valamennyi típusa 20 000 koronával olcsóbb a piaci bevezetésekor meghirdetett árnál. Ez azt jelenti, hogy a kocsi induló ára – CE alapszereltségben, ötajtós karosszériával, 1,3-as, 75 lóerős benzinmotorral – 339 900 koronára csökkent.
Peugeot 308 – 3 ajtóval is
A hazai piacon októberben ötajtósként debütált Peugeot 308 már háromajtós karosszériával is kapható. Egyelőre a legalacsonyabb Confort szereltségi fokozatban és az új 70 kW-os (95 LE) 1,4 VTI benzinmotorral lehet megvásárolni, 484 000 koronás induló áron. A váltó ötfokozatú kézi, az átlagfogyasztás 6,5 l/100 km.
Jön a Polski Chevrolet!
A varsói FSO (Fabryka Samochodów Osobwych) autógyárból november elején gördült ki az első Chevrolet márkájú személygépkocsi. Az EU-ban készült első Chevrolet egy négyajtós Aveo volt, de 2008 nyarától ötajtósok is készülnek majd a több évtizedes múltra visszatekintő üzemben.
Lízing – előny, hátrány vagy kényszerhelyzet? (2)
A lízing előnyei és hátrányai
egyes márkakereskedők árengedményeket adnak a lízingtársaságoknak, amelyeket azok szintén belekalkulálják az áraikba;
a biztosítókkal ugyanez a helyzet, ezért a lízingelt gépkocsi biztosítása olcsóbb;
nem kell évekig spórolnunk az autóra;
a lízing hatásos védelem az
Megnőtt és megerősödött az új Renault Twingo
Bár az első autók csak 2008. január 8-én érkeznek, mégis már november közepén megtartották az új Renault Twingo szlovákiai bemutatóját. Az ok: ismertek az árak, ismert a típusskála, és a francia minimobilt december 15-étől már meg is lehet rendelni.
Audi A3 Cabriolet: Világpremie
Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke indította el hivatalosan az Audi A3 Cabriolet sorozatgyártását november 30-án a győri Audi Hungaria Motor Kft. autógyárban. A sorozatgyártás kezdete egyben az autó hivatalos világpremierje is volt.
Suzuki SX4 Sedan: Csak a név és egy motor maradt…
Amikor az ultrakönnyű terepesnek deklarált Suzuki SX4 megjelent a piacon, ember nem akadt volna, aki elhiggye: nemsokára egy klasszikus fazonú szedán is ezzel a névvel szaladgál majd az utakon. Pedig ez történt. Igaz, a lépcsőshátúnál – ötajtós testvérével ellentétben – még csak fel sem merült például az összkerékhajtás lehetősége.