Aki a 80-as és 90-es években nőtt fel, ismeri Michael Jackson nevét, de legfőképpen zenéjét. Igaz, hogy a vasfüggönyön innen menő nyugati zenéhez jutni nem volt könnyű, hacsak nem rögzítettük a dalokat a magyar vagy osztrák rádióállomásokból.
Keresés
A Parafhoz
Amikor 2004-ben elkezdődtek jelen kötet munkálatai, még nem sejthettük, hogy egy több mint hároméves projekt elé nézünk. Ahogyan az sem volt tudható, hogy a 2007-es év Juhász R. József művészi pályafutásában sok szempontból kitüntetett jelentő?ségű lesz.
A 79. Ünnepi Könyvhét kiadványaiból
Az idei ünnepi könyvhét hivatalos katalógusába 27 olyan kiadvány került, melyet szlovákiai magyar könyvműhely adott ki.
Diószegi pillanatok
Grendel Lajos és Kovács Magda után Duba Gyula is megkapta a Talamon Alfonz-díjat; május utolsó péntekén Diószegen így háromra bővült a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által legjobbnak ítélt prózaírók képcsarnoka.
Póréhagyma, kifli, mustár
Azért, mikor vár az ember a fogorvosi rendelő steril, feszes szagában, az legalább olyan élmény, mint mikor pingpongütőbe harap.
Elkülönül a közvetlen kifizetés és a termelés
Az Európai Bizottság nemrégiben a közös agrárpolitika további korszerűsítésére, egyszerűsítésére és ésszerűsítésére, valamint a mezőgazdasági termelésre vonatkozó még meglévő korlátozások eltörlésére tett javaslatot.
A vetőgumók tárolásához hűtő-tároló szükséges
A feljegyzések szerint a magyarországi Berzencén már a múlt század elején is vetőgumót állítottak elő. A könnyen felmelegedő talajok ma is a térség egyik előnyének számítanak. Ezen a területen mindig volt burgonya, korábban szinte minden család foglalkozott vele” – tájékoztatott Varga György, a berzencei Solanum Kft.
Fiatal gazdák Magyarországon
A Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetsége (ASYF) a Magyar Fiatal Gazdák Szervezetével (AGRYA) közösen nemrégiben szakmai tanulmányutat szervezett fiatal szlovákiai agrárvállalkozó szakemberek számára
A kukoricabogár károsítása ellen
Alig pár esztendő kellett ahhoz, hogy az amerikai kukoricabogár megjelenése után a kártétele nálunk is meghaladja a gazdaságilag elviselhető szintet, s napjainkban már gyakorlatilag az összes kukoricatermesztőnek számolnia kell az ellene való védekezéssel.
Családi gazdaságból mezőgazdasági nagyüzem
1992-ben családi gazdaságként indult. Az eredetileg uborkatermesztésre szakosodott vállalkozást az elmúlt másfél évtized alatt fejlett, modern mezőgazdasági üzemmé fejlesztett a tajti Molnár Péter, aki informatikus végzettsége ellenére öccsével együtt a mezőgazdaságban végzett tevékenységgel teremtett magának és családjának egzisztenciát.