Belgrád. Alekszandra Joksimovics szerbia-montenegrói külügyi helyettes államtitkár cáfolta, hogy a Belgrád ellenezné a vajdasági magyarok kettős állampolgársághoz való hozzájutását. „E kérdés elsősorban a magyar államra tartozik.
Keresés
Kínai katonák a határon
Peking. Kína reguláris hadseregének egységei veszik át az ellenőrzést a kínai–észak-koreai határon, hogy feltartóztassák a kommunista Koreából menekülőket. Észak-Koreából az utóbbi években ugyanis ezrével lépték át a határt a kiéhezett menekültek.
Még keresik a gyilkost
Stockholm. A svéd rendőrség vasárnap nyilvánosságra hozta az Anna Lindh svéd külügyminiszter feltételezett gyilkosáról készült képeket, amelyeket a tett helyszínéül szolgáló áruház biztonsági kamerái örökítettek meg.
Szoborparkot akarnak
Budapest/Bukarest. Egy megbékélési szoborparkot kellene felállítani Aradon, ahol a Szabadság-szobor mellett több más olyan alkotás is helyet kapna, amely a két ország közötti összekötő elemeket szimbolizálná – mondta Ion Iliescu román államfő tegnap Budapesten, miután Mádl Ferenc köztársasági elnökkel tárgyalt.
Eredménytelen az eddigi kutatás
London/Berlin/Bagdad. Belátható időn belül nem tesz közzé jelentést az iraki tömegpusztító fegyverekről a brit és az amerikai kormány, miután az Irakban tevékenykedő kereső csoport semmilyen bizonyítékot nem talált a létezésükre – közölte a The Sunday Times.
Megint Arafat diktál
Jeruzsálem/Rámalláh/Washington. Megint Jasszer Arafatról szól az izraeli–palesztin válság. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök-helyettes szerint Arafat megölése az egyik lehetőség arra, hogy eltávolítsák őt a béke útjából. Ezért a hét végén számos, a palesztin elnök melletti szimpátiatüntetést rendeztek a palesztin városokban, de például a muzulmán többségű Indonéziában is.
„Csehszlovák” fiatalok tíz év után
Pozsony. Tíz évvel az ország kettéválása után is „csehszlováknak” tekinti magát a pozsonyi fiatalok 25 százaléka. Prágában ez az arány kisebb, megközelítőleg 20 százalék. A 18–24 évesek többsége nem etnikai szempontok alapján tekint az állampolgárságra. (SITA)
Fico Brazíliával ajándékozza meg magát
Pozsony. A tegnap 39. születésnapját ünneplő Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke közölte: nem nyomasztja őt, hogy jövőre még nem indulhat az államfőválasztáson, mivel 2004 májusában még nem lesz 40 éves. Viszont máris tudja, miképpen ünnepli meg 39. születésnapját.
Tornado vadászgépek Szlovákia egén?
Pozsony. Nagy-Britannia október 3-a és 6-a között két Tornado típusú vadászgéppel szeretne gyakorlatozni Szlovákiában. Az erről szóló végleges döntést a kormánynak kell meghoznia. Ha a kabinet engedélyt ad, akkor a brit gépek Pozsony felett bemutatót is tartanak. (TASR)
Ki árulta el Peter Tóth pontos beosztását?
Pozsony. A rendőrség vizsgálni fogja, hogy ki árulta el Peter Tóth pontos beosztását, aki rövid ideig a Szlovák Információs Szolgálat kémelhárításának élén állt. Az ügyben már korábban kihallgatták Pavol Hrušovskýt, a parlament elnökét is. (TASR)