Santa Barbara. Michael Douglas egymillió dollárt adományozott az UCSB kaliforniai egyetemnek: a pénzből új filmes-, televíziós- és médiaközpontot építenek, amelynek földszinti része a híres színész nevét viseli majd. Vannak sztárok, akiket híres szerepeikkel azonosít a közönség.
Keresés
Felgyújtotta magát
Budapest. Felgyújtotta magát és meghalt egy nő tegnap Budapesten, a VIII. kerületi Köztársaság téren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője a helyszínen azt közölte, hogy öngyilkosság történt.
Náciké volt a Klaus-villa
Prága. Nácinak vallották magukat Václav Klaus cseh államfő új villájának korábbi tulajdonosai. A Cseh Televízió a prágai belügyminisztérium levéltárának dokumentumaira hivatkozva beszámolt róla: mind Viktor Lippert, mind pedig leánytestvére, Marie Knapp tagja volt a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak (NSDAP).
Bush ellógta Vietnamot?
Washington. George Bush amerikai elnök kampánystábja alaptalan vádaskodásnak minősíti azokat a demokrata párti célozgatásokat, hogy az elnök annak idején úgymond lógott a nemzeti gárdánál, miközben mások Vietnamban harcoltak.
A magyar középiskolába készülő diákok figyelmébe
A vonatkozó rendelet módosításából adódóan a középiskoláknak ezentúl január 15-e helyett március 20-áig kell közzétenniük a felvételi vizsgák kritériumrendszerét, a jelentkezőlapok beküldésének határideje pedig az idei tanévtől kezdve az eddigi február 15-e helyett április 1-jén jár majd le.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: A Gyűrűk Ura – A király visszatér (am.-új-zél.) 15.30, 19 MLADOSŤ: Kegyetlen bánásmód (am.) 15.30, 17.30, 20 TATRA: Želary (cseh) 21 AU PARK – PALACE: A Gyűrűk Ura – A király viszszatér (am.-új-zél.) 15.10, 16.10, 19, 20 Nyílt seb (am.-auszt.) 18.40, 21.10 Fél kézzel nem lehet tapsolni (cseh) 14.
KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Cirkuszi álom (vendégjáték Nagymegyeren) 11.30 Csalódások (vendégjáték Nagymegyeren) 19
SZĺNHÁZ
POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Raszputyin 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Arab éjszaka 19 KIS SZĺNPAD: Sarah Bernhardt utolsó nyara 19
A Böngésző nyertesei
A Vasárnap 5. számában feltett kérdésre a helyes válasz: Érsekújvári járás. E héten az 500-500 koronát Kerekes Ilona rudnai, Rákóczi Diana komáromi és Néma Erzsébet deáki olvasónk nyerte. Gratulálunk!
BEĺRATÁSOK
Kassa
Beíratás a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolába a 2004/2005-ös iskolai évre: 2004. február 12-én 14-től 18 óráig, február 13-án 8 és 17 óra között, valamint február 14-én 8-tól 12 óráig.