Meztelenül gyertyát gyújtott egy középkorú férfi a Gellért-hegy oldalábant. A zavart férfi nem engedelmeskedett a tűzoltóknak, sőt egyre beljebb mászott a sziklákon és több mint száz méter magasan egy szikla tetején ácsorgott.
Keresés
Jennifer Lopez férjhez ment
Los Angeles. Jennifer Lopez férjhez ment barátjához, Cris Juddhoz. Szombaton a Los Angeles egyik elővárosa, a Calabasas melletti dombtető vendégfogadójában gyűlt össze a szűk családon – a szülőkön és Jennifer két nővérén – kívül a 170 tagú vendégsereg.
Kiemelhető a Kurszk?
Moszkva. Javult az időjárás a Barents-tengeren, így a Giant-4 uszályon tegnap megkezdték a Kurszk atom tengeralattjáró mentési munkálatainak tenger alatt végzendő szakaszára való felkészülést.
Vezetnek a britek
London. A britek vezetik a depreszszióstatisztikát: egy tanulmány szerint a levertség leggyakrabban a brit városokban és az ír településekben jelentkezik, 17,1 százalékkal.
Túlélte a hibernálást
Budapest. Látványos show keretében szabadították ki vasárnap David Merlinit abból a hatalmas jégtömbből, amelyben – állítása szerint – összesen harminchárom órát töltött. A huszonkét éves szabadulóművész ugyan összeesett, de semmi ok az aggodalomra, ez is csak a műsor része volt.
A SELYE KOLLÉGIUM ELSŐ VÉGZETTJEI
Tanító Péter a Kálvin János Teológiai Akadémia hallgatója volt, a kollégiumban az Újszövetséggel, azon belül Jézus végidőkről szóló kijelentéseivel foglalkozott, kutatta az eschatológiai dimenziókat a zsidóknál és a velük szomszédos népeknél, valamint az újszövetségi görög koiné nyelvet.
„A DNS izolálása fantasztikus élmény”
<foto13_2.jpg..„Szeretnék az eddigi kutatásaim statisztikai feldolgozásával foglalkozni.”.. Somogyi Tibor felvétele..left</foto> „Nem érdekel az, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy.
A tudás időtálló befektetés
Magas színvonalú szakmai képzés, tudományos kutatói gyakorlat megszerzése, kapcsolatok egymás között s a tudományos élet neves képviselőivel, közösség kialakulása, a legváltozatosabb lehetőségek megteremtése – leginkább így foglalták össze tapasztalataikat a Selye János Kollégium első végzettjei, akik szombaton Komáromban vették át oklevelüket, s számoltak be élményeikről.
MOZI
HVIEZDA: Jurrasic Park 3. (am.) 16, 18, 20.30 MLADOSŤ: Sötétkék világ (cseh) 15.15, 17.30 Himalája, karaván (fr.-svájci.-ang.) 20 YMCA: Jurrasic Park 3. (am.) 15.30, 18, 20.30 TATRA: Taxi 2. (fr.) 16, 18, 20.30 ISTROPOLIS: Sötétkék világ (cseh) 15.30, 18, 20 Dracula 2000 (am.