Saját szüleit rabolta ki egy 16 éves fiú a Losonci járásban. Amikor egy feljelentést követően a rendőrség nyomozást indított a szeptember 28.-i betörés miatt, kevesen gondolták volna, hogy a bűncselekmény elkövetőjét házon belül kell keresni.
Keresés
Országos nótaverseny
Amatőr énekeseknek biztosít bemutatkozási lehetőséget holnap fél kettőtől az ipolykeszi művelődési házban megrendezésre kerülő Őszirózsa – országos magyarnóta-verseny.
Az aradi vértanúkra emlékeznek
Az imregi önkormányzat és a Csemadok alapszervezete holnap a premontrei rendház udvarán lévő Sujanszky Eutach pater, három honvédtábornok gyóntató papjának sírjánál emlékezik meg az aradi vértanúkról. A premontrei rendházban 12 órakor kezdődő koszorúzással egybekötött megemlékezésen Soltész Dénes polgármester mond beszédet. (kat)
Újított a telefontolvaj
„A telefonom felmondta a szolgálatot, nem kölcsönöznéd egy pillanatra? Neked semmibe nem kerül, saját SIM-kártyámat teszem bele, a saját számlámra telefonálok egyet” – győzködte S. M.-et a Prior előtt egy ismeretlen férfi, akit a 17 éves fiú, mint a rendőrségen elmondta, többször látott az üzlet előtt téblábolni.
Tornateremre gyűjtenek
Egy régen dédelgetett terv, egy régi álom valósulhat meg novemberben Muzslán. Egy sportcsarnok felépítésébe kezdtek, amelyet folyamatosan szeretnének tornaszerekkel is bővíteni.
Eltűntek a fehér biciklik
Valószínűleg ellopták a közhasználatra bocsátott, fehérre festett fővárosi kerékpárokat. A belvárosi gyors és környezetkímélő közlekedési eszközt bárki ingyenesen használhatta volna, ám a pozsonyiak olyannyira magukévá tették, hogy a 9 kerékpárból eddig kettő került elő, azok is megrongálva.
Ma ér véget a Region Kontakt
Ma zárul a Region Kontakt 2001 nemzetközi kiállítás ötödik évfolyama, amely az odalátogató vállalkozók szerint az eddigieknél sokkal tartalmasabb volt.
Segítettek a sérülteknek
A VADAS termálfürdő fedett uszodájában átadták a POLLI II liftet, amely segítségével a tolókocsis mozgássérülteket közvetlenül a kerekes székből a medencébe lehet helyezni. Az átadáson elmondták, az ötlet már az uszoda átadásakor is szóba került.
Szemétgondok országszerte
A napokban tartotta első közgyűlését a KOSIT nevű olasz–szlovák részvénytársaság. Az aprólékosan előkészített, tavaly novemberben aláírt megállapodás értelmében Kassa teljes körű hulladékgazdálkodása olasz kézbe került. A háztartási hulladék elszállítása rendkívül sok gondot jelent.
Kis kutya, nagy kutya
Hogy a kiskutya ne rágjon meg mindent, vegyünk a vegyszerboltban egy kevés finom bőrolajat, és egy pamutronggyal kenjük fel a kutyus által elérhető helyekre. Ha a szag nem is, az olaj keserű íze biztosan visszariasztja.