Galánta. Január elsején életbe lép a státustörvény, de még nem tudni, hol, milyen formában kérhető a magyarigazolvány, vannak-e kérdőívek, és hová kell őket eljuttatni. A kérdésekre Mézes Rudolf sem tudott kielégítő választ adni.
Keresés
Folyamatok – szépséghibákkal
A parlament elfogadta az összes közigazgatási törvényt, melyet a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kormányban maradásának feltételéül szabott. Az MKP Országos Tanácsa október 13-i ülésén erről és a közelgő megyei önkormányzati választásokról, a jelöltekről, koalíciókról is szó lesz. Farkas Pál OT-elnökkel beszélgettünk.
Élesen bírálták a magyar státustörvényt
Jozef Migaš házelnök és román kollégája, Valer Dorneanu – aki hivatalos látogatáson tartózkodott Pozsonyban – tegnap egybehangzóan éles szavakkal bírálta a magyarországi státustörvényt. Mindkettőjük szerint rossz, diszkriminációs hangneménél fogva bonyolítja a térségen belüli együttműködést.
Vadászbombázók támadják újra Afganisztánt
A CNN jelentése szerint hétfő este, sötétedés után ismét támadást indítottak amerikai és brit vadászbombázók Afganisztán ellen. Az első beszámolók szerint Kandahár térségében értek találatok épületeket, közülük több lángokban áll. Ez a vasárnap este kezdődött válaszcsapások ötödik hulláma.
Ismét felbukkant a lépfene Floridában
Lépfene újabb esete fordult elő Floridában, ahol az elmúlt héten már meghalt egy férfi ebben a betegségben. Most Robert Stevens munkatársáról derült ki, hogy a kórokozó hordozója, bár a betegség tünetei nála nem jelentkeztek.
Betörő járt az elnök kassai irodájában
Ismeretlen betörő próbált bejutni a köztársasági elnök kassai irodájába. Az elkövetőnek nem sikerült kifeszítenie az Óvárosi városháza egyik szárnyában működő kihelyezett iroda bejárati ajtaját, eltulajdonította viszont a bejárat fölötti díszlámpát, valamint a mikrofonos csengőberendezést.
A tálibok a végsőkig harcolnak
Újabb terrortámadás fenyegeti Amerikát az Afganisztánra mért első csapássorozat után, figyelmeztetnek az amerikai titkosszolgálatok. Eközben a világ egyre több állama biztosítja támogatásáról az amerikaiakat és a briteket, bár vannak ellenvélemények is, Vietnam például a háború leállítására szólít fel. Francia hivatalos források csapataik közvetlen részvételét sejtetik az akcióban.
Megkezdődött a negyedik hullám: óránként lövik Kandahárt
A szövetségesek 60-90 percenként lövik rakétákkal az afganisztáni Kandahárt, ahol a repülőteret már vasárnap, a támadás első hullámában megsemmisítették. Ezzel megkezdődött a vasárnap este óta tartó ellentámadás negyedik hulláma is.
A tálibok súlyos következményekkel fenyegetik az Egyesült Államokat
Az afganisztáni tálib vezetés hétfőn megfenyegette az Egyesült Államokat, hogy nagyon súlyos következményei lesznek az előző nap Afganisztán ellen véghrehajtott légicsapásoknak.A tálibok pakisztáni nagykövete, Abdul Szalam Zaif iszlámábádi sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy az amerikaiak vezet
Több mint százan vesztették életüket a milánói repülőtéri balesetben
Több mint száz ember meghalt a SAS skandináv repülőtársaság gépe és egy magángép milánói repülőtéri ütközésében. A sűrű ködben elindult, majd szerencsétlenül járt svéd gépen koppenhágai bejelentés szerint 104 utas és hatfőnyi személyzet tartózkodott. A repülő a dán fővárosba repült volna.