München. A német Volkswagen konszern az elemzők várakozásánál jobb eredményt ért el a harmadik negyedévben. A csoportszintű adózás előtti nyereség 988 millió euró volt, 9,8%-kal több a tavalyi harmadik negyedévinél.
Keresés
Pénzügyi tárca kontra Drukos
Pozsony. A pénzügynek nincs információja a Drukos tiltakozásáról a Szlovák Takarékpénztár privatizációjával kapcsolatban – nyilatkozta Peter Papanek, a pénzügyi tárca szóvivője.
Két Delvita üzlettel kevesebb
Pozsony. A Delvita az idei év végéig két üzletközpontját zárja be – nyilatkozta a Delhaize Group szóvivője, Geoffroy d’Oultremont. Egyelőre azonban nem volt hajlandó pontosítani, mely üzletekről is van szó. A bezárások ugyanakkor nem jelentik a cég szlovákiai terjeszkedésének a leállítását.
A Citibank eredményei
Pozsony. A Citibank Slovakia az első háromnegyed évben 365,6 millió koronás nyereséget könyvelhetett el, míg a tavalyi egész éves profitja 614,5 millió korona volt. Szeptember végéig 15,7 milliárd koronányi hitelt folyósítottak ügyfeleiknek, ebből a behajthatatlan hitelek 58,8 millió koronát tettek ki.
Megvenné a Postabankot
Pozsony. A Csehszlovák Kereskedelmi Bank (ČSOB) első háromnegyedéves szlovákiai gazdálkodását 570,67 millió koronás nettó nyereséggel zárta. Szeptember végéig 9,7 milliárd koronányi hitelt nyújtottak, ami a tavalyi év végéhez képest 30 százalékkal több.
Lefaragják a költségeket
Pozsony. Az Általános Hitelbank (VÚB) 2001 első 9 hónapjában 3062 millió korona adózás előtti nyereséget könyvelt el – közölte Ľudovít Martinovič, a pénzintézet pénzügyi főosztályának igazgatója.
Jobb hozam, kisebb cukorfok
Bátorkeszi/Kürt/Libád/Tőketerebes. Elégedettek lehetnek a szőlőtermelő gazdák és gazdaságok az idei termés mennyiségével. Ugyanakkor a szőlő cukortartalma sok helyen a kívánt szint alatt maradt. Több kistermelő arra panaszkodik, hogy a feldolgozók késve fizetnek a leadott szőlőért.
Ajánlások történelemhamisítás ellen
Párizs/Strasbourg. Az Európa Tanács szerint a történelemhamisítás ellentétes az európai alapelvekkel.
Kergekóros szarvasmarhát találtak Füleken
Fülek/Pozsony. Újabb kergekórgyanús (BSE) tehenet találtak Szlovákiában, a beteg jószág a füleki Filagro Kft. kalajvölgyi telepéről származott.
Jozef Máj állatorvos az Új Szónak elmondta, a borjazás előtt lévő hatéves tehén múlt pénteken betegedett meg.
Jövőre NATO-bővítés
Brüsszel. „A NATO-bővítés úgynevezett nulla-variánsát végleg elvetették, Prágában jövő decemberben legalább egy tagjelölt ország meghívót kap a csatlakozási tárgyalásokra” – tudtuk meg Ján Figeľtől.