Dubaj/Pozsony. Dušan Radolský, a szlovák utánpótlás labdarúgó-válogatott egykori vezetőedzője nyár óta az Egyesült Arab Emirségekben edzősködik. Pontosabban az elsőosztályú Al-Sabab csapatát irányítja. Tegnap délután felhívtuk őt, s arra voltunk kíváncsiak, mit csinál jelenleg és mik a tervei.
Keresés
Pólótréner kerestetik
Hivatalosan ugyan van trénere a szlovák vízilabda-válogatottnak, ám valójában még sincs. A szövetség ugyanis az érvényes szerződéssel rendelkező Bottlik László sikeredzőt – a nyitranováki játékosok által kezdeményezett palotaforradalom után – menesztette.
Az intézmények „szétszakították” a várost
Ha a párkányiak Érsekújvárra – a járási székhelyükre – akarnak telefonálni, akkor a lévai telefonközponton keresztül kell „vidékre” hívniuk. Hasonló a helyzet, ha áramkimaradást akarnak bejelenteni, ugyanis akkor a nyitrai készültséget Dunaszerdehelyen hívják fel.
Kilenc hónap alatt hat gyilkosság
Szeptember végéig összesen 6 427 bűncselekményről szerzett tudomást a rendőrség a Nyitrai kerületben és az esetek 59,8 százalékában sikerült kézre keríteni a tetteseket.
Öngyilkos lett a csaló orvos
Csalással vádolták azt a 38 éves orvost, aki kedden délután a vonat elé feküdt és öngyilkos lett. A mozdonyvezető szerint a férfi kiugrott a Hnúšťa és Likier között közlekedő szerelvény elé, lefeküdt a sínekre, és a vonat levágta a fejét. Milan B. egy éve a Rimaszombati Járási Hivatal szociális osztályának orvosa volt.
Helyi szinten is sikeresek
Muzsla önkormányzata 1996-ban hozta létre a Jövő 2000 Alapítványt azzal a céllal, hogy anyagilag segítsék az alapiskola működését, a hagyományos mesterségek és a helyi kulturális értékek megőrzését, támogassák, menedzseljék a tehetséges közép- és főiskolásokat, illetve egyetemistákat.
Néptáncosok találkozója
A Nyári Szabadtéri Táncszínház Alap november utolsó és december első szombatján gazdag programmal várja a komáromi sportcsarnokba a néptánc, a népzene és a népműves-foglalkozások szerelmeseit. November 24-én rendezik meg a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Találkozója és Táncház elnevezésű fesztivált.
Bővül a varroda
Bár képzett varrónőből jóval több van a Bodrogközben és Ung-vidéken, mint amennyit foglalkoztatni tudna egy nagyobb kapacitású varroda, ennek ellenére a királyhelmeci székhelyű, két évvel ezelőtt indult ROSS-OZKN cég, miután megvásárolta a csődbement állami gazdaság épületét, munkacsarnokot hozott l
Veszélyes robbantások a bányában
A községben többen is arra panaszkodtak, hogy a robbantások alkalmával mozog a talaj a lábuk alatt, és néhol az épületek falai is megrepedeznek a detonációtól. Sőt, a község több mint 780 évesnek vélt műemlék templomának a falán is repedések alakultak ki.
Fellélegezhet a hivatal
A tartozásokat maga előtt görgető Kassai kerületet az év végén tehermentesítik, és a jövő évi költségvetés is ígéretes. Mária Karafová, a kerületi hivatal gazdasági osztályának vezetője szerint Pozsonyban végre tudatosították, hogy a kelet-szlovákiai járások felzárkóztatása pénz nélkül nem sikerülhet.