Diósjenő. Harmincnégy afgán állampolgárt vettek őrizetbe a magyar hatóságok a szlovák határtól nem messze fekvő település határában. Az illegális bevándorlók embertelen körülmények között zsúfolódtak össze egy kisteherautóban, amelyet egy magyar állampolgár vezetett. Bevallották, hogy határsértésre készültek.
Keresés
A demokrácia ünnepe
Pozsony. Tegnap hivatalosan megkezdte működését a Központi Választási Bizottság (ÚVK).
Meg fogunk egyezni
Pozsony. „A kormány nem fogad el a programjával ellentétes törvényeket” – válaszolta Mikuláš Dzurinda a parlamentben Ľubomír Andrassy kérdésére, hogyan lehetséges, hogy tandíjat vezetnek be a főiskolai levelező tagozatokon.
Visszaülnek az asztalhoz
Pozsony. A Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja (KOZ) viszszatér a tárgyalóasztalhoz, és kész folytatni a szociális párbeszédet – jelentette ki Ivan Saktor, a KOZ elnöke. Ennek oka: elhárult a gázáremelés veszélye, illetve nem valószínű, hogy a gáz árát jövőre emelnék.
Központosított pénzek
Pozsony. Változás várható a határon túli magyaroknak támogatást nyújtó magyarországi közalapítványok működésében, jelentette be Németh Zsolt külügyi államtitkár vasárnap a Duna Televízióban. Létrejön egy közhasznú társaság (kht.), mely valamennyi közalapítvány adminisztratív ügyeinek intézését végzi majd. A kht.
Feljelentik a statisztikai hivatalt?
Pozsony. „Nem találtam egy roma asszonyt sem, akit törvénytelenül sterilizáltak volna. Csak olyanokkal beszéltem, akiket beleegyezésükkel vetettek alá e beavatkozásnak.
Palkót perli a volt államügyész
Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) akár soron kívüli parlamenti ülésszak összehívását is kész kezdeményezni, amiért Anton Rašla, a második világháború utáni kommunista koncepciós perek államügyésze a főügyészségen keresetet nyújtott be Vladimír Palko kereszténydemokrata képviselő ellen.
Egyre több az adósság
Pozsony. Csődeljárást kezdeményeztek a lakosság 63 százalékának egészségügyi ellátását finanszírozó Általános Egészségbiztosító (VšZP) ellen. Az igazgató szerint hiányzik a politikai akarat az önhibáján kívül kilátástalan helyzetbe került VšZP helyzetének orvoslására.
Földet vissza nem adnak
Pozsony. Nem kaphatják vissza tulajdonjogukat a Javorina katonai gyakorlótéren egykor ingatlantulajdonnal rendelkezők, illetve azok örökösei – határozott tegnap a parlament. Az észak-szepességi katonai létesítményt 1949-ben hozták létre államosított erdő- és földterületek összevonásával.
330 ezren tengődnek szociális segélyből
Pozsony. Megközelítleg 330 000-re nő a szociális segélyben részesülők száma az év végéig – ez 3,4 százalékos emelkedést jelent a 2000 decemberi adatokhoz képest. Mindez a szlovákiai társadalmi helyzetről szóló jelentésből derül ki, amelyet a munkaügyi minisztérium állított össze.