Budapest. A Könyv és Nevelés című folyóirat kiadója „Négyszögletű kerekasztal” elnevezésű beszélgetéssorozatának következő, ötödik rendezvényén a gyermek- és ifjúsági irodalomnak az anyanyelv megőrzésében betöltött szerepe lesz a téma.
Keresés
PÁLYÁZATI FELHĺVÁS
Az Észak-Magyarországon lévő salgótarjáni J. L.
Fiatal tehetségekkel
Ipolyság. Az Ipolyság Város Pecsétje Alap, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, valamint az Ipolysági Városi Kulturális Központ november 23-án és 24-én rendezi meg a IV. Bartók Béla Zenei Találkozót.
November 23-án 17 órakor egy Bartók-dokumentumokból válogatott kiállítás nyílik a Honti Múzeumban.
Újabb bepillantás a megfejthetetlen mítoszba
Budapest. Marc Chagall művészplakátjaiból nyílt kiállítás Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kiállítás címe – „Európa megszeret majd” – Chagall korai önéletírásából vett idézet.
A szabadosság iskolája
Sade márkinak, a szadizmus névadójának, minden idők egyik legkülöncebb filozófusának, szépírójának alighanem leghírhedtebb műve, a Szodoma százhúsz napja (a magyar közönség alighanem Pasolini filmes adaptációját jobban ismeri), valamint a Filozófia a budoárban című dramatizált novellisztikus értekezései magyarul a közelmúlt könyvszenzációinak számítottak.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Atlantisz – Az elveszett birodalom (amerikai) 15.15, 17 Kardhal (amerikai) 18.45, 20.45 OBZOR: Horrorra akadva 2 (amerikai) 16, 18 Kelet-nyugat (francia) 20.30 MLADOSŤ: Balladák (cseh) 15.30, 17.30, 20 MÚZEUM: Gamera kontra Gaos (japán) 19 CHARLIE CENTRUM: Amélie csodálatos élete (francia) 18, 20.
SZĺNHÁZ
POZSONY
SZLOVÁK NEMZETI SZĺNHÁZ: A varázsfuvola 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Tíz kicsi néger 19 KIS SZĺNPAD: Liliom 19
KASSA
ÁLLAMI SZĺNHÁZ: Traviata 19
MISKOLC
MISKOLCI NEMZETI SZĺNHÁZ: Tizenkét dühös ember 15 Jézus Krisztus Szupersztár 19
A Böngésző nyertesei
A Vasárnap 46. számában feltett kérdésre a helyes válasz: 60:40. E héten az 500-500 koronát Kunyik Imre szőgyéni, Rigó Alíz nagyszarvai és Bató István rimasimonyi olvasónk nyerte. Gratulálunk!
Sok-sok olvasnivalóval
A jövő évi Madách Kalendárium az eddiginél bővebb naptári részt kínál az olvasóknak. A hagyományos 2002-es naptár mellett helyet kaptak az egyházi és állami ünnepek, az eseménynaptár, a kertésznaptár, a névmagyarázó, a népi konyha egy-egy receptje és a népszokások kisnaptára is.
Sirály idegen világban szerzett tudással
Pozsony. A Pozsonyi Táncszínház holnap, majd 23-án és 24-én este nyolc órakor az Aréna Színházban tartja új, Sirály című multimediális előadásának szlovákiai premierjét.