Pozsony/Bős. Emberi koponyát talált kedden a Bőshöz közeli parcelláján egy kertészkedő helybéli lakos. Riasztotta a rendőrséget, akikkel együtt a bősi egészségügyi központ orvosa is kiszállt a helyszínre. Mivel csak annyit állapíthatott meg, hogy feltehetően régebbi koponyáról van szó, azt a rendőrség orvostani szakértői is megvizsgálják. (SITA)
Keresés
Tiltakozik a rendőrszakszervezet
Pozsony. A rendőrszakszervezet tiltakozik az ellen, hogy a bűncselekmény elkövetésével vádolt rendőrök ügyében újra a katonai ügyészségek, illetve a katonai bíróságok járjanak el. Erre a belügyminisztérium tett javaslatot a közelmúlt sorozatos rendőrbalesetei után.
Powell a NATO-csatlakozásunkról
Pozsony. A terrorizmusellenes harc és az orosz–ameikai viszony enyhülése megkönnyítheti NATO-csatlakozásunkat – tolmácsolta Colin Powell amerikai külügyminiszternek a New York-i Világgazdasági Fórumon hangoztatott véleményét Ivan Mikloš.
Hideghéty Árpád a bizottság élén
Pozsony. A kormány tegnap Hideghéty Árpádot, az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium hivatalvezetőjét nevezte ki a határon átnyúló együttműködés szlovák–magyar kormányközi bizottságának szlovákiai társelnökévé. A testületben a Magyarországgal határos megyék és több minisztérium képviselői is helyet kaptak. (SITA)
Több mint 4 milliárdos sikerdíj?
Pozsony. Robert Fico, a Smer elnöke azt állítja, hogy birtokában van a Szlovák Gázművek privatizációs tanácsadójával, a Credit Suisse First Bostonnal kötött szerződés, amelynek értelmében a bank a sikeres magánosítást követően a gazdasági minisztériumtól a bruttó vételár 2,2 százalékát kapná.
Átvezethető részvények
Pozsony. A Pénzpiaci Felügyelet (ÚFT) vizsgálata megállapította, hogy már nem indokolt a kassai vasmű (VSŽ) 21,2 százalékos részvénycsomagja tőzsdei tranzakciójának felfüggesztése – közölte Marek Kačmár, az ÚFT szóvivője. Az értékpapírokat 2001.
Mečiar a dekrétumokról
Prága. Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke a prágai Právo című lapban megjelent interjújában beismerte: Szlovákia számára is problémát jelentenek Edvard Beneš volt csehszlovák államfő II. világháború után kiadott rendeletei, amelyek kollektív háborús bűnössé nyilvánították a csehszlovákiai németeket és magyarokat.
Ösztönöznék az állástalant
Pozsony. A kormány átdolgozásra visszautalta a munkaügyi minisztérium foglalkoztatáspolitikai elemzését, mert Peter Magvaši javaslatait nem találta elég részletesnek. A tárca a foglalkoztatás terén keres ösztönző megoldásokat.
Schuster lett a tiltakozás főszereplője
Pozsony. A munkanélküliség és az alacsony bérek ellen tüntetet tegnap a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja (KOZ) a kormányhivatal előtt. A tüntetők már kora reggel gyülekeztek, hogy a kilencre hirdetett kormányülésen átnyújthassák a tarthatatlan szociális helyzetet kifogásoló nyilatkozatukat.
Nincs kire kibeszélni magunkat
A megyei önkormányzati választáson csak Nyitra megyében kerültek többségbe a Magyar Koalíció Pártja képviselői A helyzet előnyeiről, lehetőségeiről, felelősségéről beszélgettünk Hóka Lászlóval, a megyei MKP-frakció vezetőjével.