Varsó. Április elsejétől egészségügyi igazolást kell felmutatniuk a Szlovákiába utazó lengyel állampolgároknak, sőt az itt töltött minden napra 50 dollárral is rendelkezniük kell – írja a Rzeczpospolita című lengyel lap.
Keresés
Ján Slota hajlandó félreállni
Pozsony. Ján Slota kész visszalépni a parlamenti képviselői jelöléstől, ha csupán személye lenne az akadálya a nemzeti és a keresztény erők egyesülésének. Ezt maga a Valódi Szlovák Nemzeti Párt elnöke mondta, hozzátéve: megpróbálták már felvenni a kapcsolatot a Malíková-féle nemzetiekkel, sikertelenül. (SITA)
Ha hibát lát valaki, feljelentik
Pozsony. Szemtelenségnek nevezte az Új Polgár Szövetségének elnöke azt a feljelentést, amelyet az Értékpapírközpont tett Michal Horváth, a párt gazdasági szakértője ellen.
Nincs bizonyíték Mečiar megvesztegetésére
Mannheim/Pozsony. A német nyomozóknak nincs bizonyítékuk arra, hogy a svájci Mewes cég megvesztegette volna Vladimír Mečiart – nyilatkozta a mannheimi államügyészség szóvivője.
Eljárás indulhat Jozef Lenárt ellen
Brünn. Jozef Lenárt korábbi kommunista vezető büntetőjogilag is felelősségre vonható a szovjet csapatok 1968-as csehszlovákiai bevonulását segítő tettei miatt – állapította meg tegnap a cseh Legfelsőbb Bíróság.
Ftáčnik ma átlép Weiss pártjába
Pozsony. Milan Ftáčnik oktatási miniszter a Demokratikus Baloldal Pártjából átlép a Peter Weiss vezette Szociáldemokrata Alternatívába. Döntését a baloldal mai rendkívüli sajtótájékoztatóján jelenti be. Ftáčnik a párton belül többedmagával már akkor külön platform kialakítását kérte, amikor Pavel Koncoš lett a baloldal vezére. (TASR)
Nem lesz elbocsátás
Rozsnyó. Új részleggel bővül a rozsnyói Szent Borbála Kórház pszichiátriai osztálya, ahol jelenleg csak sürgős ellátásra szoruló betegeket kezelnek. Május 1-től az intézményben 45 pszichiátriai gondoskodásra szoruló páciens utókezelésére is lehetőség nyílik – tudtuk meg Čajka Csaba igazgatótól.
Képviselők terepszemlén
Kassa. A parlament környezetvédelmi bizottságának tagjai tegnap „ellenőrző” látogatásra érkeztek a kassai U.S. Steel-be.
Elfogult volt a szóvivő
Rozsnyó. A Rozsnyói Járási Rendőrparancsnokság szóvivőjének, Peter Lenkeynek a leváltását követeli az Emberek a Rasszizmus Ellen elnevezésű polgári kezdeményezés.
Idén kevesen emlékeztek
Borsi. Vasárnap a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság emlékünnepséget tartott a szabadságharc vezére születésének 326. évfordulója alkalmából a fejedelem szülőháza előtti mellszobránál. Talán a zord időjárás lehetett az oka, hogy ezúttal kevesebben jelentek meg az emlékezők mint a korábbi években.