Az Európai Határmenti Területek Szövetsége szerint az eurorégió a határon átnyúló együttműködést szolgáló struktúra, mely a helyi és a regionális szintek, illetve a szociális és a gazdasági partnerek képviselőiből áll.
Keresés
Kaptafa nélkül
Ocskay Gyula, az esztergomi önkormányzat Phare-koordinátora szerint a határ menti együttműködéssel foglalkozó 1980-as madridi egyezmény 16 mintamegállapodást tartalmaz ugyan, de ezek három nagy csoportba foglalhatók össze. Az elsőbe a szilárd intézményi formában működő szervezetek tartoznak.
A bizottságokon a sor
A Sajó–Rima Eurorégió két évvel ezelőtt alakult – Ladislav Bartakovič rimaszombati polgármester szerint elsősorban a személyes kapcsolatok, a politikai megfontolások, valamint a gazdasági igények révén.
Az első eurorégiós területfejlesztési koncepció
A Neogradiensis Eurorégió a szlovákiai oldalon a történelmi Nógrád megye ideeső területét célozta meg. Az eurorégiót az 1999. szeptember 29-én aláírt szándéknyilatkozat szellemében 2000. március 25-én hozták létre a Nógrád–Novohrad régió önkormányzatai és a gazdasági szféra intézményei.
A híd a programokat is összekötötte
Az Ister Granum határ menti kisrégiót Esztergom és Párkány kezdeményezte, földrajzilag pedig a Kisgyarmat–Für–Karva–Süttő–Tokod– Esztergom–Dömös által határolt területen működik.
Hármas Duna-vidék Eurorégió
A Hármas Duna-vidék Eurorégiót idén január 25-én Győr-Sopron-Moson megye és a Csallóköz–Mátyusföldi Regionális Társulás alakította meg, a hazai oldalon a Galántai, a Vágsellyei és a Dunaszerdahelyi járásból 34 önkormányzat, valamint a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal a tagja.
A nagy forgalom száműzte Párkány nyugalmát
Párkány Szlovákia legdélebben fekvő városa. Először akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor a helyi polgármester népszavazást írt ki a NATO-csatlakozásról. A közelmúltban pedig ünnepélyes keretek között átadták a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria hidat, mely az előző kormány idejében nem épülhetett újjá. A város polgármesterével, Ján Oraveccel beszélgettünk.
A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA
A TIPOS BINGO 50. játékhetének nyerőszámai és a nyereménylista. NÉGY SAROK: 36, 68, 5, 34, 74, 28, 49, 69, .44, 17, 46, 75, 11, 45, 13, 47, 71, 30, 10, 25, 70, 57, 51, 27. NYEREMÉNY: 269 korona (1407 nyertes). ÁTLÓS (DIAGONÁLIS) SZÁMOK: 52, 60, 31, 14, 7, 73, 67, 16. NYEREMÉNY: 1417 korona (67 nyertes).
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
- Vladimír Rusnák (Rimaszombatból menesztették) lett a szuperligás rózsahegyi labdarúgócsapat új vezetőedzője, aki Mikuláš Komanickýtól (az utánpótlás válogatottat irányítja) veszi át a stafétabotot.
JÉGKORONG EXTRALIGA
Pozsony. Négy találkozóval folytatódott a jégkorong Extraliga körmérkőzéses sorozata. A 34. forduló nyitómérkőzését, a Košice–Slovan tévés rangadót (4:2) már csütörtökön kora este lejátszották.
POPRAD–SKALICA 4:1 (2:0, 1:1, 1:0), Klouda (6.), Misál (10., 51.), Segľa (30.), ill. Novotný (28.).