Ketten vesztették életüket szombaton az utakon. Az egyik halálos kimenetelű szerencsétlenség a Lévai járásban levő Zseliz közelében történt. Egy Škoda Favorit 29 éves vezetője a jeges úton megcsúszott járművével, s egy fának ütközött. A balesetben a sofőr és 31 esztendős útitársa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Keresés
Óvatos vevők és eladók
Párkánynál december 27-én több mint kétezer magyar állampolgár lépte át az országhatárt, mert a síelni vágyó turisták még szilveszter előtt szerettek volna eljutni a hegyekbe. Egyébként a párkányi vámhivatal, amint azt Milan Hunkától megtudtuk, az év utolsó napjára is „mindent biztosított”.
Kovács Dániel Tompa Mihály-kutatót, a Kazinczy Ferenc Társaság tiszteletbeli elnökét
Szegeden él, messze Gömörtől, mikor és hogyan került kapcsolatba Rimaszombattal?
Az évszámot nehéz lenne megmondani, a kapcsolat pedig kettős. Sárospatakon tanítottam, és mint magyartanár gyakran találkoztam Rimaszombat nevével. Nemcsak Tompa Mihály kapcsán, a városhoz rajta kívül sok híres személyiség neve fűződik.
Tájékozatlanság vagy közöny?
A jelek szerint a Dunaszerdahelyi járás polgárai nem túlságosan kíváncsiak, sőt a közügyeket illetően meglehetősen közönyösek. Legalábbis erre vall az, hogy elenyészően kevesen élnek az információkhoz való szabad hozzájutásra vonatkozó, 2001 januárjától hatályos törvény adta lehetőségekkel.
Sztyupi Putyi kalandjai
Szomszédunkban lakik Sztyupi Putyi, örök költő.
Állítólag tehetséget örökölt ő.
A megmondóember
Vidéken, Megmondófalván születtem. Kedélyes, családias hely, nincsenek félreértések, rágalmazások, gyanúsítások, titikok, az emberek azonnal mindent megmondanak egymásnak. Az életvitel határozott, világos, egyszerű és tiszta. Ezt úgy sikerült kialakítani, hogy a járási székhely megmondta, hogyan kell csinálni.
OROSZPÓK
Koós:
A légikatasztrófában elhunyt kiskutyájának pótlásáról még a héten gondoskodnia kell. A stressz legyőzéséhez egyen sok-sok földimogyorót. Az új gyorsétteremben megismert ételkínálat új távlatokat nyit táplálkozásában, kiszélesíti érzelemvilágát.
INKÁBB EZ JÖJJÖN KI, MINT AZ ORVOS
Doktor úr, kérem, segítsen! Harmincöt év házasság után is megkívánom a feleségem. Mit tegyek? Jelige: A remény hal meg utoljára?
Én nem szeretnék kérdezni semmit a doktor úrtól, csupán egy megfigyelésem lenne egy korábbi válaszához az önkielégítéssel kapcsolatban. Ön egy fiatalember aggódó hangvételű levelére azt válaszolta, ez teljesen természetes dolog fiatal korban, nem káros az egészségre, legfeljebb ha a lelkiismeret-furdalás kínozhatja az embert miatta, feleslegesen, és ez okozhat lelki elváltozást. Felnőttkorban, a normális párkapcsolatok kialakítása után azonban elmúlik, leszokik róla az ember. Nos, ez nem igaz.
Tizenhárom éve vagyunk házasok, nagyon szeretjük egymást a férjemmel, mégis úgy érzem, hogy egyre inkább elfordul tőlem az érdeklődése. Egy ideje már csak hetente egyszer se szeretkezünk. Mit tegyek? Jelige: Mostanában senki nem jár arra, pókháló van már az ablakon.
Roppant kellemetlen dolog történt velem a múltkor, még most is elpirulok, amikor leírom. Szeretkezés közben véletlenül szellentettem egyet, és ez nagyon rosszul esett nekem, bár partnerem diplomatikusan hallgatott, és levegőt se vett. Én azonban otthagytam csapot-papot, elrohantam, azóta sem találkoztunk. Jelige: Üvöltő szelek
Doktor úr, gyanút fogott a férjem a brómos tea miatt, ajánljon valami mást. Minden megoldás érdekel. Jelige: Unom a banánt
Mekkora egy átlagos pénisz mérete, mert erről különböző fámák kerengenek a faluban, és én a magam részéről kétségbe vagyok esve. Jelige: Lemérjük a legjobbakat
Mióta rájöttem, hogy 15 éves fiam titokban dohányzik, este, amikor hazajön, mindig megszagolom a kezét, füstszagú-e. A múltkor azonban valami teljesen mást éreztem. Mit tegyek? Jelige: Kántorné nyomoz
Doktor úr, kérem írja le részletesen a kankó tüneteit. Jelige: Mindenkinek a papné
A behatolásnál mindig fájdalmat érzek. Segítsen.
Doktor úr! Vajon milyen vesszőcskéért megy a kisnyulacska a milyen sűrű, setét, kerek erdőbe?
Beperelhetem magát a múltkori névtelen segélykiáltásomra írt válasza miatt? Jelige: Te perverz állat, hagyd meg a disznó fantáziálkodásodat magadnak.
Pánikban vagyok a kapuzárási pánik miatt. Egyre többször mondok csődöt, és hetekig csend honol a nadrágomban, még a Viagra sem segít. És Ön?
Kérem, ajánljon valamilyen jó óévbecsúsztatót.
Sztárok szilvesztere
Barátok közt, egyedül, családi körben, otthon, diszkóban, étteremben – ahány ember, annyiféleképpen tölti a mai estét. Nincs ez másként sztáréknál sem. Összeállításunkban ismert művészeket kérdeztünk, hol, kivel és hogyan szilvesztereznek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLĺTÁS
Hernádi Judit színművész családi körben tölti a mai estét.
MAJDNEM MEGJELENT
• a vertikális és horizontális partnerkapcsolatokon alapuló decentralizált és integrált struktúra...• De a kiröppentő fészek szálaiból szövődött kötődés kisebbségpolitikai támogatással történő erősítése nem csak erkölcsi kötelesség.