Washington/Kabul/London. Az afganisztáni biztonság elősegítésére hivatott nemzetközi erő (ISAF) első katonái tegnap hajnalban megérkeztek Kabulba. Egy 20-30 fős felderítő csoport landolt az afgán főváros repülőterén, amely 17 ország tisztjeiből áll. A kabuli brit nagykövetségen közölték: a tisztek feladata előkészíteni az ISAF telepítését.
Keresés
Az oroszkai malom 2001-es nyeresége
Pozsony. Előzetes adatok szerint 6 millió koronás bruttó nyereséggel zárta a 2001-es évet az oroszkai malom. A cég 2002-ben 450 millióról 500 millió koronára szeretné növelni forgalmát. Az oroszkaiak tavaly kb. 60 ezer tonna gabonát dolgoztak fel. (S)
A Gemtex merész tervei
Pozsony. A svájci Schiesser Group csoportba tartozó rozsnyói Gemtex ruhaipari Rt. tavaly 130,9 millió koronás bevételt ért el, ezt az idén szeretnék 137,5 millióra növelni. Az idei évre 525 ezer koronás bruttó nyereséget terveznek. A Gemtex teljes termelését exportálja. A 603 főt foglalkoztató rt.-ben tavaly 9 034 korona volt az átlagbér. (SITA)
Nyugdíjak bankszámlára
Pozsony. A szlovákiai nyugdíjasoknak mindössze a 10%-a kapja a nyugdíjat bankszámlára, a többiek postán kérik és kapják azt. Miroslav Knitl, a Szociális Biztosító (SP) igazgatója szerint jelentősen csökkennének az SP költségei, ha a nyugdíjasok áttérnének a bankszámlás rendszerre. Az SP éves postaköltségei 180 millió koronára rúgnak. (SITA)
A Sidéria tavalyi mérlegvonása
Kassa. Kiegyensúlyozottan gazdálkodott a múlt évben a csaknem 380 ezer főt biztosító Sidéria-Istota (ZZP SI) egészségbiztosító. Az összbevételeket 3,083 milliárd koronára becsülik, miközben a biztosításokból 2,1 milliárd korona folyt be az egészségbiztosító kasszájába. (SITA)
Diószegen növelik a nyereséget
Pozsony. Mintegy 900 ezer koronás nyereséget szeretne elérni 2002-ben a diószegi Mraziarne Rt., ami csaknem 60%-os növekedésnek számít 2001-hez viszonyítva. A zöldségfélék és félkész ételek fagyasztására szakosodó cég idén 400 tonnával csaknem 6,2 ezer tonnával növelné éves termelését. (SITA)
Rekordot döntött a Topvar sörgyár
Pozsony. Rekordnak számító 638 700 hektoliter sört állított elő 2001-ben a nagytapolcsányi Topvar, ami 34 ezer hektoliteres növekedésnek számítt 2000-hez viszonyítva. A társaság tavaly megduplázta exportját. A 15 100 hektolitert főleg Cseh-, Német-, Olaszországba exportálták. (T)
Növelné termelését a Palma-Tumys
Pozsony. A növényi olajat feldolgozó Palma-Tumys Rt. az idén mintegy 17,5%-kal szeretné növelni termelését, nyereségét pedig a tavalyi 116 millió koronáról 130 millió koronára szeretné emelni. Az export volumenét 1,1 milliárd koronára tervezik.
Ez a második nekifutás
Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) tegnap újra kiírta a Szlovák Hajózási és Kikötővállalat (SPaP) 86,99%-ának privatizálását célzó versenypályázatot.
Az euró legelső munkanapja
Frankfurt/Brüsszel/Berlin/Párizs. Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős tagja rendkívül elégedett az eurókészpénz forgalomba hozatalának eddigi menetével. Pedro Solbes tegnap Brüsszelben megállapította, hogy az érintett 12 EU-tagország bank- és a kereskedelmi szektorában sehol nem tapasztaltak problémákat az új készpénz forgalomba hozatalakor.