Azt nem értem miért vannak oly nagyra egyesek a három hónapos munkavállalással. De hát milyen munkát feltételez ez a „kedvezmeny”? Segédmunkát meg ilyesmit, ugye. Mert mérnökember és hasonló három hónapra nem nagyon ugrik át dolgozni. Vagy tévedek? Azt gondolom, ez kamu.
Keresés
TALLÓZÓ
THE ECONOMIST
Nem valószínű, hogy az Európai Unió vagy a NATO soraiba fogadja Szlovákiát, ha a választások viszszajuttatják a hatalomba Vladimír Mečiart – figyelmeztet a brit hetilap. Dzurinda a nyugati barátai által sürgetett, számos kemény gazdasági döntést hozott, aminek eredményeként alapvetően nem szeretik őt.
Televíziós pártelnök
Négy esztendeje kajánul megállapítottuk, hogy Szlovákia már öszszehasonlítható Amerikával; ha valamely, a közvélemény formálásában meghatározó szerepű újság, televíziós társaság nagyon akarja, fejszék potyoghatnak az égből, de megválasztják az általa népszerűsített politikust.
Berezelt baloldaliak
Legalábbis naivak azok a politikusok és kommentátorok, akik csupán most, a legújabb belpolitikai fejlemények kapcsán fedezték fel, hogy a Koncoš vezette SDĽ összeszűri a levet Mečiarékkal. Ugyanis ez a hol erősebb, hol lazább érdekszövetség legalább 1995 óta fennáll.
George W. Bush első éve
Az elnök tevékenységének értékelése az Egyesült Államokban mindig attól függ, az értékelő a demokratákkal vagy a republikánusokkal szimpatizál-e, illetve hogy a liberalizmust vagy a konzervativizmust érzi-e magához közelebb – természetesen a republikánus és konzervatív világnézetűektől a mostani elnök pozitívabb kritikát kap.
Számítógép menti a ritka nyelveket
Amerikai kutatók az alig ismert egzotikus nyelveket különleges számítógépes programok segítségével akarják megmenteni a kihalástól. A következő évszázadban a világ 6800 nyelvéből mindössze 10–50 százalékot fognak már csak beszélni – figyelmeztet a Worldwatch intézet.
Új csodaszer kerül a patikákba
A csodapirulától újra húszévesnek érzi magát az idős, vagy akár szívbeteg férfi is, ami nem csoda: ez a tabletta éppen azt a természetes működést indítja el bennük, mint ami egy kamaszban zajlik le, ha meglát egy gyönyörű lányt.
Már nincsenek titkai a lépfenének
Amerikai kutatók meghatározták annak a vegyületnek a szerkezetét és funkcióját, amely a lépfenét okozó baktérium toxikus hatású anyagaiból eddig még ismeretlen volt a tudomány számára. Ezzel elérhető közelségbe került a hatékony ellenszer kifejlesztése.
Áttörés a szervátültetésben
Kanadai kutatók teljes állati szerveket fagyasztottak le, amelyek beültetésük után működőképesek maradtak. Mindez nagy reménnyel kecsegtet az emberre nézve is. A valóban áttörésnek nevezhető eredményről Roger Gosden és munkatársai (McGill Egyetem, Montreal) számoltak be a Nature című tudományos hetilapban (Wang, X.
Csalóka a light cigaretta
A dohánygyárak által „könynyű” vagy „alacsony kátránytartalmú” jelzéssel forgalomba hozott cigaretták csak az illúzióját adják annak, hogy a dohányzás kevésbé veszélyes az egészségre – állapította meg az Amerikai Országos Rákkutató Intézet jelentése.