Pozsony. Február közepén a kormány bemutatja az Európai Bizottság illetékeseinek, mit is tett az uniós szerkezetátalakító alapokra való felkészülés érdekében. Ezek évente több tízmilliárdos költségvetéssel a szegényebb uniós tagállamok, régiók felzárkózását segítik.
Keresés
Ifjúsági programok
A gyermekekkel foglalkozó szervezetek idén ismét pályázhatnak a Nadácia pre deti Slovenska alapítvány által igazgatott Hodina deťom program támogatásáért. A pályázási határidő 2002. február 28. A pályázatokat február 27-ig kötelező konzultálni az alapítvány valamely konzultánsával.
Működhetnek az irodák
Pozsony. Az eurorégiók napjainkban az egyetlen regionális szerveződési forma, amely állami támogatást élvez. A kormány tavaly novemberében 1,6 millió koronát hagyott jóvá erre a célra, ebből 860 ezer koronát működési költségre, 800 ezret pedig beruházásokra.
Magyarországi mozgalom hazai köntösben
Szőgyén. Január 4-én, egy példás polgári kezdeményezésből adódó összefogásnak köszönhetően teleház nyílt a régi községháza földszintjén.
Átvilágítást kértek, több lépcsőben
Pozsony. Hamarosan nálunk is döntő szakaszába ér az Európai Unió vidékfejlesztési előcsatlakozási programja, a SAPARD – derült ki a program monitorozó bizottságának január 22-én tartott ülésén.
Keresik a továbblépés eszközeit
Újbást. A SAPARD-program hazánkban első alkalommal biztosít majd közpénzt partnerségi alapú kistérségi fejlesztési tervek készítésére. A rimaszombati Fundament Polgári Társulás elsőként próbálta ki ezt a lehetőséget.
SME
Nem jósol mélyreható változásokat a mezőgazdaság terén Szlovákia uniós csatlakozása után a földművelési minisztérium integrációs főosztályának vezetője. Ľubomír Miček szerint az árakat a piac szabályozza, ezért a hazai termelőknek el kell dönteniük, mivel érdemes foglalkozniuk.
NÁRODNÁ OBRODA
A Peter Weiss, a Demokratikus Baloldal Pártjának képviselője körüli csoportosulás csatlakozhat például Robert Fico Smerjéhez is. A legmegfelelőbb volna azonban számukra a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt, amely a Demokratikus Baloldal Pártjához hasonlóan szintén a Szocialista Internacionálé tagja.
NOVÝ ČAS
Határainkon már szeptember tizenegyedike óta szigorúbb ellenőrzés folyik – erősítette meg az idegenrendészet vezetője a napilap kérdésére, hogy az al-Kaida tagjai Szlovákián át menekülhetnek-e. Miroslav Kočár szerint az ukrán–szlovák szakaszon a hadsereg is segíti a határőrizeti szervek munkáját.
Megbékélést a chartások és az antichartások közt
A Charta 77 és az úgynevezett anticharta aláírói közti megbékélésre szólított fel Václav Havel. A cseh államfő szerint a 25 évvel ezelőtt nyilvánosság elé lépett Charta 77 csehszlovák emberi jogi mozgalom szelleme mindig az egymás iránti türelmet, megértést és a kölcsönös szolidaritást hirdette.