Az ismert szlovák műfordító, kiadó, kultúrdiplomata és tanár, Karol Wlachovský magyar és szlovák irodalomról írott tanulmányait, vele készült interjúkat, és munkásságát értékelő két további írást foglal magába a Kiss Gy. Csaba és Tóth László által összeállított kötet.
Keresés
Mégsem lesz tandíjkötelesség
Három évig tartó előkészületek és kétnapos parlamenti vita után a képviselők csütörtökön módosított tartalommal ugyan, de elfogadták a kormány felsőoktatásról szóló törvénytervezetét. Az új felsőoktatási törvény 2002. április 1-jén lép hatályba.
Minszk üzletel a latrokkal
Minszk. Az USA fokozott nyomást gyakorol Fehéroroszországra az illegális fegyverkereskedelem visszaszorítására, miután bizonyítékokat szerzett arról, hogy Minszk a terrorizmust támogató országoknak, csoportoknak ad el fegyvereket. Erről egy minszkben tárgyaló amerikai külügyi delegáció vezetője számolt be. (MTI)
Schröder nem megy Prágába?
Prága. Hiába próbálta elsimítani e héten Prágában a Zeman kormányfő kijelentései miatt támadt német–cseh nézeteltéréseket Joschka Fischer külügyminiszter. A Právo tegnap azt írta, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégsem valósul meg Gerhard Schröder német kancellár márciusra tervezett csehországi látogatása. (TASR)
Pandeli Majko bizalmat kapott
Tirana. Albániában a parlament tegnap hajnalban jóváhagyta Pandeli Majko miniszterelnök kormányát, s ezzel egyelőre véget ért a közel egy hónapja tartó súlyos belpolitikai válság.
Orosz katonai gép balesete
Moszkva. Arhangelszk mellett kényszerleszállás közben lezuhant egy katonai repülőgép. A fedélzeten tartózkodó húsz ember közül 17-en meghaltak, három embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
Lezuhant az USA helikoptere
Manila. A korábbi hírektől eltérően nem 12, hanem 10 személy tartózkodott azon az amerikai katonai helikopteren, amely csütörtökön este a tengerbe zuhant a Fülöp-szigetek déli vizein. Manilai katonai forrás szerint legalább két ember életben maradt.
Djukanovics rosszul jár
Belgrád. Előrelépésről számolt be a jugoszláv szövetség jövőjéről folyó párbeszédben Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki tegnap hajnalig tárgyalt a jugoszláv és a montenegrói vezetőkkel a szerb–montenegrói viszony rendezéséről.
Fura koszovói határvita
Belgrád. Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő Kofi Annan ENSZ-főtitkárnál tiltakozott amiatt, hogy a koszovói ENSZ-misszió (UNMIK) és a nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) megkérdőjelezi az egy évvel ezelőtt aláírt jugoszláv–macedón határegyezmény érvényességét.
Bush keményen bírált
Tajpej. Eugene Csien tajvani külügyminiszter elismeréssel szólt tegnap arról, hogy George Bush amerikai elnök Pekingben megerősítette Washington korábbi, Tajvan önvédelméhez segítséget ígérő álláspontját. Hozzátette: a Bush-beszéd jelentőségét növeli, hogy épp Pekingben hangzott el.